A beutazása körüli viták ellenére folytatta a felkészülést az ausztrál nyílt teniszbajnokságra Novak Djokovic. Pénteken, helyi idő szerint a délutáni órákban azonban jött a hír: Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter visszavonta a szerb teniszező vízumát.
A miniszter azzal indokolta a döntését, hogy az „egészségügyi okokból és a közrend védelme érdekében” született. Hangsúlyozta, hogy „a kormány határozottan elkötelezett Ausztrália határainak védelme mellett, különösen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben”.
Az ATP-világelső jogászai a bejelentést követően bírósági meghallgatáson egyeztettek az ausztrál hatóságokkal. A teniszező ügyvédei a döntést észszerűtlennek nevezték és bejelentették, hogy fellebbeznek.
Novak Djokovic múlt szerdán érkezett Melbourne-be, hogy részt vegyen a tenisztornán. Azonban
már a repülőtéren feltartóztatták a hatóságok és visszavonták a belépési engedélyét, majd egy kiutasítottak számára fenntartott hotelben szállásolták el.
A karantént csak hétfőn hagyhatta el, amikor egy bírósági döntés nyomán visszakapta a vízumát. Az ausztrál bevándorlásügyi miniszter most ezt a döntést bírálta felül.
Kapcsolódó tartalom
Folytatódik Djokovic kálváriája, nagy bajba került
Újabb fordulat a szerb világelső, Djokovic ügyében
Nadal szerint cirkusz Djokovic ügye
Kifakadt Djokovic édesapja: Térdre akarják őt kényszeríteni! De nem fog megtörténni!
Az ügy a korábban Djokovic javára döntő körzeti bíróságtól átkerül a központi szövetségi testülethez. A szerb teniszezőnek pedig szombat reggel nyolckor kell megjelennie a bevándorlási hatóság előtt.
Az ausztrálok többsége egyetért a vízum visszavonásával,
mivel ők csak oltási igazolás birtokában utazhatnak külföldre és onnan haza. Sőt, még az ausztrál szövetségi államok között sem mozoghatnak szabadon, csak negatív vírusteszttel.
Van, aki már azt sem érti, hogyan kaphatott előzetesen külön engedélyt a beutazásra a szerb teniszező.
Ha a világelső valóban nem léphet pályára a tornán,
akkor egyelőre biztosan nem szerzi meg a rekordot jelentő 21. Grand Slam-címét.
Míg a szintén 20 trófeával rendelkező riválisai közül Rafael Nadal elindul az Australian Openen. Ráadásul, ha Novak Djokovicot kiutasítják Ausztráliából, három évig nem térhet vissza korábbi kilenc győzelmének helyszínére.
Közben a melbourne-i verseny szervezői bejelentették, hogy a stadionok kapacitásának csak 50 százalékát használják ki és kötelező lesz a maszkviselés a koronavírus gyorsuló terjedése miatt. Victoria államban ugyanis csütörtökön több mint 37 ezer ember szervezetében mutatták ki a fertőzést.










