Mohos Gábor: Nekünk is lehetőségünk van találkozni a feltámadt Krisztussal minden hozzá forduló imádságban

| Szerző: hirado.hu
Krisztus feltámadása közelebb hozza a mennyet, amely már nincs áthidalhatatlan távolságra, és minden pillanatban éltető kapcsolatban van velünk – mondta Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök húsvétvasárnap a Szent István-bazilikában.

A Szent István-bazilika plébánosa homíliájában arról beszélt: Szent Pál a kolosszeiekhez írt levelében új távlatot nyit a húsvéti eseménynek, amikor azt mondja: „Krisztussal együtt ti is feltámadtatok”. Pál apostol elmondja azt is, hogy mi következik ebből a mi életünkben, amikor arra szólít, hogy keressük azt, „ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján”.

Mohos Gábor rámutatott: ez nem azt jelenti, hogy a földi dolgokra egyáltalán ne figyeljünk, hanem azt, hogy minden földi dolgot, minden vágyat, tervet, minden élethelyzetet, kapcsolatot helyezzünk bele ebbe az új távlatba, amely az égiekre irányul.

Kitért arra:

Szent Pált teljesen átformálta a feltámadt Krisztussal való találkozás a damaszkuszi úton.

Attól kezdve számára csak Jézus és az ő ügye volt fontos. Minden üldöztetést vállalt Jézusért, csakhogy az ő mindent meghaladó jóságát és az ebből fakadó életet hirdesse mindenkinek.

Azt is mondta:

nekünk is lehetőségünk van találkozni a feltámadt Krisztussal a szentáldozásban és minden hozzá forduló imádságban.

Ez a találkozás többnyire nem jár különleges érzelmekkel, hirtelen csodákkal, de „mindig megérint, szelíden, szeretettel, hogy gyógyítson és éltessen minket”.

Olyan sok a világban a szeretethiány, a meg nem értés, a harag, a gyűlölet, pedig Jézus azért halt meg és azért támadt föl, hogy közénk hozza a szeretet országát. Ez az ország azonban csak úgy tud növekedni, ha a mi életünk vezérfonala is a szeretet lesz – tette hozzá Mohos Gábor.

Kiemelt kép: Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök húsvétvasárnapi ünnepi szentmisét celebrál a budapesti Szent István-bazilikában 2026. április 5-én. (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még