A hírt először Bóta Gábor színházkritikus tette közzé, akivel elmondása szerint a színésznő férje, Bodrogi Gyula közölte a halálhírt.
Kapcsolódó tartalom
Az Indexnek azóta sikerült elérnie Bodrogi Gyulát: a nemzet színésze elcsukló hangon a lapnak is megerősítette, hogy a hír igaz. Közlése szerint Voith Ági ma reggel hat órakor elhunyt.
„A legjobb barátok voltunk. Telefonon mindennap tartottuk a kapcsolatot, még az utolsó napokban is. Most nagyon nehéz beszélni, bármit is mondani”
– mondta Bodrogi Gyula.
Voith Ági márciusban lett volna 82 éves. 1976-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki. 2006-ban a József Attila Színház örökös tagja, 2013-ban érdemes művész lett, 2016-ban átvehette a Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi oklevelét.
A színésznő Bodrogi Gyula felesége volt, egy közös gyermekük is született. Noha több mint negyven éve nem élnek együtt, hivatalosan nem váltak el egymástól. A színésznő élettársa Döme Zsolt zeneszerző volt.
A színpadon azonban még lehetett látni együtt Voith Ágit és Bodrogi Gyulát az utóbbi években is: közös estjükkel járták az országot, s gyakran előadták emblematikus duettjüket, a Jamaikai trombitást.
Kiemelt kép: Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő és Bodrogi Gyula, a nemzet színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén a Mafilm Róna utcai telepén 2017. szeptember 7-én (Fotó: Koszticsák Szilárd)











