Furcsa divat van terjedőben haladó körökben. Önmagukra keresztényként hivatkozó felebarátaink (lelkük rajta, nem a mi tisztünk eldönteni, hitben járnak-e, de jó lenne egyre nagyobb erőfeszítéseket tenni az őszinteség irányába) rendre olyan szövegeket jelentetnek meg, amelyek leginkább az egyház, annak tanítása és hagyományai, sőt, a vallásgyakorlás egyes (leginkább mély lelkiségi) formáinak rombolására alkalmasak. Mintha valamiféle céllá vált volna az kereszténység folyamatos pofozása, azon belül pedig most külön is célkeresztbe került a katolikus egyház. Mintha lenne valami nagyon is diabolikus az események láncolatában…

Az egykor népszerű katolikus pap, Hodász András, aki valaha alapos teológiai felkészültséggel állt ki az egyház tanítása mellett, mára éppen annak kritikusává vált. Minap megjelent írásában hosszan támadta az egyházi struktúrát, amely mögött egyszerű logikai csúsztatás bújik meg: ha vannak visszaélések a rendszerben, azaz az egyes ember a bűn (teológiai, nem feltétlenül büntetőjogi értelemben vett bűnről van szó) elkövetésének helyévé alakítja az intézményes egyházat, akkor a teljes struktúrával van baj és azt kell nekiállni lebontani. Bár ő maga és védelmezői is úgy állítják be, hogy a szerző nem a hit alapjait támadja, valójában mégiscsak erről van szó, hiszen erős összefüggések jelennek meg például akkor, amikor az engedelmességet veszi célkeresztjébe a támadó. A „toxikus vallásosságról” értekező influenszer a modernista teológia kedvenc témáit veszi elő, hogy aláássa kétezer év tanítását és tapasztalatát, amikor a bűnbánat gyakorlatát, vagy éppen a pokol realitását kérdőjelezi meg, amikor a hit gyengüléséért az egyház főpásztorait bírálja éppen a modernista, a világnak mindenben megfelelni akaró keresztény gondolkodók tevékenysége helyett, esetleg látványosan megfeledkezik róla, hogy Istenben az irgalmasság és igazságosság egyszerre és tökéletesen van jelen és egy olyan isten képét festi le, aki egészen biztosan nem az az Atyaisten, akiről Jézus Krisztus tanít, vagy akiről a Szentlélek sugalmazott az újszövetségi szent szerzőknek.

A cikk írója sajnálatos módon úgy tesz, mintha egyes esetek – amelyek nyilvánvalóan és vitán felül botrányosak és azonnali megoldásért kiáltanak – általánosan érvényes módon lennének jelen az egyházban. A helyzet a szokásos: miközben kiemelnek és a sajtó nyilvánosságában pellengérre állítanak szomorú és bűnös eseteket, úgy tesznek, mintha a nagy egészt jellemezné mindez és mélyen elhallgatják, hogy az egyházban nap mint nap (ebben a percben is) hány és hány lelkiismeretes pap, szerzetes és világi végez őszinte, odaadó és áldozatos szolgálatot Istenért és embertársainkért, sok esetben a végeken folytatva hősies küzdelmet. Félrevezetés az, ami ilyenkor történik: a számok, arányok és magának a valóságnak a figyelmen kívül hagyása a destrukció érdekében.

Ebbe a képbe illeszkedik az az ideológiai szempontból terhelt írás is, amely egy népszerű és nagyon helyes gyakorlatot támad, amely egy ideje egyre több magyarországi településen honosodik meg; a férfiak térdenálló rózsafüzérét. Elszomorító, amikor azzal szembesülünk, hogy keresztény testvérek sem értik a fizikai terek megszentelésének, beimádkozásának jelentőségét, a közösségi áhitatgyakorlat erejét, megkérdőjelezik az ima hatékonyságát mint a kegyelem és áldás kieszközlésének formáját, vagy éppen értetlenül állnak a nemzetünkért viselt felelősségünk kérdése előtt. Ha egy katolikus főszerkesztő teret enged a Szűz Máriát lealacsonyító szövegnek, az pedig különösképpen aggodalomra ad okot.

Értjük és tudjuk, hogy vannak olyan platformok, amelyek fennállásuk óta azzal vannak elfoglalva, hogy kiüresítsék a hitet, a keresztényeket távolabb vezessék saját hagyományaiktól, az egyház tanításától, s ezáltal érjenek el egyre nagyobb fokú aposztáziát. Az adekvát válasz a megosztó, romboló kísérletekre minden esetben az ima és a böjt. Nem az acsarkodás, nem a gőg, nem a heves reakciók (bár nyilvánvalóan nehéz ilyenkor higgadtnak maradni). Az Úr a történelem ura, nem azok a kalandorok, akik ugyanazon a széles úton járnak, amelyen már oly’ sokan előttük, amikor leépíteni kívánják az egyházat. Mélyebb hitre és nagyobb szeretetre van szükségünk. És sok, nagyon sok imára értük is és mindannyiunkért!

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Meo)