Pontosan olyan amerikai kisvárosban látta meg a napvilágot, amilyen a filmjeiből ismerős. A Montana állambeli Missoula nem sokáig szolgált otthonául, mert kutatóként dolgozó apja családjával együtt mindig oda költözött, ahová a munkája szólította. Már kiskorától kezdve érdeklődött a művészetek, különösen a festészet iránt. Művészeti tanulmányokat folytatott, majd Európába utazott barátjával Jack Fiskkel, aki később több filmjének látványtervezője lett. Miután nem sikerült bejutnia az expresszionista mester, Oskar Kokoschka salzburgi iskolájába, hazatérése után beiratkozott a Pennsylvaniai Képzőművészeti Akadémiára.
Itt kísérletezett először a filmkészítéssel, animációs és élőszereplős jelenetekből álló történetekkel. 1970-ben született első élőszereplős rövidfilmjében (The Grandmother) egy elhanyagolt gyermek idős társat nevel egy magból. Ötévnyi forgatás után 1977-ben mutatták be első játékfilmjét, a Radírfejet. A szürreális, fekete-fehérben forgatott alkotást sok helyen értetlenül fogadták, de a következő évekre kultuszfilmmé vált. A bizarr film sötét világképe és zavarba ejtő témaválasztása felkeltette a producerként is ténykedő Mel Brooks figyelmét, aki 1980-ban lehetőséget adott neki, hogy megrendezze Az elefántembert. Az Anthony Hopkins és John Hurt főszereplésével készült filmdráma nyolc Oscar-jelölést kapott, ebből kettőt Lynch a legjobb rendező és legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában.
1984-ben mutatták be a Frank Herbert írásaiból készült Dűne című sci-fit. A Kyle MacLachlan, Francesca Annis, Sting és Patrick Stewart főszereplésével készült alkotás az egyetlen filmje, amely teljesen kicsúszott az irányítása alól, és amelyet nem az általa jóváhagyott formában mutattak be.
1986-ban került a mozikba a Laura Dern, Isabella Rossellini, Dennis Hopper és Kyle MacLachlan szereplésével készült Kék bársony, amelyért a rendezőt újra Oscarra jelölték. A film magán viseli Lynch összes stílusjegyét: a bizarr témát, a szürrealitást, a szex és az erőszak furcsa viszonyát, az elfojtások, a tudatos és a tudattalan kapcsolatát, a látszatok és a perverziók összefonódását, a groteszk, gyakran démonikus karaktereket, a titkokkal átszőtt, szövevényes szálakon futó cselekményt és a nyugtalanító végkifejletet.
1990-ben készült el Nicolas Cage és Laura Dern főszereplésével a Veszett a világ, amely a lynchi hagyományokkal ellentétben happy enddel zárul, és Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát.
Az évtized elején Mark Frosttal együtt útjára indította a rejtélyekben gazdag Twin Peaks című tévésorozatot, amely alapjaiban változtatta meg a sorozatokról alkotott elképzeléseket. Lynch a popkultúra ikonja lett, képe megjelent a Time magazin címlapján, a kérdés, hogy ki ölte meg Laura Palmert, az egész világot foglalkoztatta.
A két évadot megélt sorozat három Golden Globe-díjat kapott, Angelo Badalamenti által komponált kísérőzenéje is hatalmas siker lett. Lynch 1992-ben Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! címmel előzményfilmet forgatott, az alkotás azonban, amelyben a Dale Cooper ügynököt alakító Kyle MacLachlan mellett feltűnt David Bowie is, már korántsem talált kedvező fogadtatásra. Elkészítette a sorozat harmadik évadát is, a 18 epizódból álló, 2017-ben bemutatott Twin Peaks: Visszatérést, amelyet sokan dicsérték, sokan viszont zavarba jöttek tőle.
Hosszú kihagyás után, 1997-ben forgatott ismét mozifilmet, a Lost Highway – Útvesztőben című szürrealista, misztikus thriller, amelyet az Igaz történet című szívmelengető, egyszerű történetvezetésű életrajzi film követett egy második világháborús veteránról, aki fűnyíróval kel útra, hogy meglátogassa halálos beteg testvérét. A Mulholland Drive – A sötétség útja (2001) című erotikus thrillerért kapta harmadik rendezői Oscar-jelölését, és Cannes-ban a lejobb rendezés díját, a főszerepeket Naomi Watts és Laura Harring alakította. Filmje egyszerre volt melodramatikus love story, szimbolikus ars poetica, szarkasztikus társadalomkritika és pszicho-horror. Minden részletének megvan a maga fontossága, igazán csak visszafelé haladva lehet összekötögetni a szálakat.
A 2000-es évek közepén kezdett napi időjárás-jelentéseket készíteni, amelyeket saját honlapjára töltött fel, majd a Covid-járvány alatt újonnan létrehozott YouTube-csatornáján folytatta őket. A rendezés mellett feltűnt a kamera túloldalán is saját és barátai alkotásaiban: a Twin Peaksben ő formálta meg a nagyothalló FBI-igazgatóhelyettest, Steven Spielberg A Fabelman család című alkotásában pedig John Ford rendezőt.
Lynchet 2006-ban a velencei filmfesztiválon életműdíjjal tüntették ki, és itt mutatták be versenyen kívül háromórás Inland Empire című alkotását, amelyben a tőle megszokott sötét, látomásokkal, erotikával és rémálmokkal zsúfolt világba viszi a nézőt. 2019-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amiért egyedülálló filmes látomásának követése közben félelem nélkül lépte át a határokat.
A kétszeres César-díjas filmes élete utolsó évtizedét a festészetnek, a zenének és az írásnak szentelte, gyakorolta és népszerűsítette a transzcendentális meditációt. Aminek álmodom című memoárja 2018-ban került a könyvesboltokba. Fényképeit 2019-ben Budapesten, a Műcsarnokban is láthatta a közönség. Utolsó zenei albuma, a Chrystabell énekesnővel közösen felvett Cellophane Memories 2024-ben jelent meg.
A nyolcéves korától dohányzó Lynchnél 2020-ban tüdőtágulatot diagnosztizáltak, nem sokkal később leszokott a cigarettáról, és másokat is erre buzdított. 2025. január 15-én, 78 éves korában halt meg szívleállás következtében, szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a Hollywood Forever temetőben. 2025-ben róla nevezték el a budapesti Toldi mozi nagytermét.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: David Lynch amerikai rendező egy 2019-es felvételen (Fotó: MTI/EPA/Nina Prommer)