„A végső szó az életé, az üdvösségé” – fogalmazott James Harvey bíboros, amikor (XIV. Leó pápa megbízásából) bezárta a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika szent kapuját. A Katolikus Egyház által ünnepelt jubileumi szentév napokon belül véget ér, a négy kapuból három immár zárva van, legközelebb huszonöt év múlva nyitják ki őket. A remény szentéve volt ez, egy zaklatott korban, amit maga alá gyűrni látszik az individualizmus, az erőszak, a gyűlölet, s amelynek segélykiáltása egyre erősebb, bár sokszor még rossz helyen keresi a segítséget.

Róma egyik legszebb templomának főpapja azonban arra a beteljesült ígéretre mutatott rá, amely a keresztény hit szerint Jézus Krisztussal mindenkié lett, aki szívével hiszi, szájával pedig megvallja a Megváltót. Benne van ugyanis az a végső szó, amit a fent idézett gondolat elénk tár, amely kitágítja a horizontokat és újraformálja az emberi életet éppúgy, mint a világról való értelmes gondolkodást.

A végső szó az életé, az üdvösségé. Minden látszat és rombolás ellenére. A frontvonalon és a szegénysoron, a ravatalozó árnyékában és az intenzív osztályon egyaránt. A kilátástalanság, az aggodalom, a düh, az agresszió, az utálat hangjai ellenére is. Szerte a perifériákon. Minden elhagyatott, elnyomott, elfeledett ember számára. Megtöretésben és szenvedésben. A kapzsiság, az arrogancia, a hatalmaskodás és tobzódás idején is. Akkor is, ha önmagából kivetkőzik a világ és akkor is, ha úgy tűnik, visszaszorulóban vannak az igazi értékek, megkérdőjeleződik az igazság és elferdül az objektív erkölcsi mérce. A reménytelenség csupán látszat; megtévesztés, aljas hazugság, egy ócska trükk, aminek kár bedőlni. Mert Krisztus már győzedelmeskedett.

A keresztény remény – amint arra az imént idézett Harvey bíboros is rámutatott – nem naiv optimizmus, nem egyfajta menekülés a világ és a valóság elől. A keresztény remény nem „talán”, hanem „igen”, mert nem valamiféle jövőbeli esetlegességre irányul, hanem egy, már beteljesült ígéretre, arra, ami már megtörtént és ami végleg átformált mindent. A keresztény remény leginkább bizonyosság. Vágy arra, hogy egyre közelebb kerüljünk ahhoz, akinek születését a napokban ünnepeljük. Mert általa minden értelmet nyer; a szenvedés, a lemondás, a próbatétel is. Vele nem veszünk el, hanem újjászületünk.

Igen, vannak komoly problémák. Vannak nagy válságok, mély drámák, olyan dolgok és fájdalmak, amelyek hiábavalóságnak látszanak. Igen, van gonosz – létezésének tagadása éppúgy hiba, mint Isten létezésének tagadása. Olyan hiba, amelynek tetszetős gondolata időről időre még sok keresztényt is megkörnyékez. Néhányan el is ringatják magukat hangzatos, modernista megközelítések szirénhangjával és a valóság tagadásába menekülnek. Értük is tennünk kell, elsősorban imádkoznunk. Ugyanakkor a gonosz kézzelfogható és nagyon is valós létezése, aktív működése egyfajta utóvédharc, kétségbeesett vagdalkozás, mert „a világ fejedelme ítélet alá esett”.

Ezért minden válság, dráma és fájdalom dacára (amelyeknek hitben adott válaszunk adhat értelmet) a remény emelkedik felül és arat diadalt, egy beteljesedett remény, amely szívbéli békét szerez.

Halál, hol a te győzelmed? A végső szó az életé, az üdvösségé.

Kiemelt kép:  XIV. Leó pápa szentmisét pontifikál a 2025-ös szentév egyik kiemelt eseménye, a rabok és fogvatartottak jubileuma alkalmából a vatikáni Szent Péter-székesegyházban 2025. december 14-én (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)