Új dallal jelentkezett Tóth Gabi: a Hamvaim című szerzeményt személyes élmények ihlették. A pop- és rockzenei elemekkel vegyített zenét korábbi alkotótársa, Szabó Z., a videóklipet Galler András Indián készítette.
Az énekes felidézte, hogy az elmúlt években megtapasztalta a sikerek mellett a mélypontokat is. Elmondása szerint ezek az időszakok komoly emberi próbák elé állították, ugyanakkor megerősítették abban, hogy a kitartás és a belső meggyőződés hosszú távon meghozza a gyümölcsét. „Az elmúlt években megéltem azt, milyen a csúcsról a mélybe zuhanni, megélni a mellőzöttséget. Amikor eszköztelen vagy és nem tudod, hogy merre indulj, akkor a legnagyobb isteni megpróbáltatás, hogy meg tudjad tartani a hitedet. Én megéltem ezt, hogy ha kitartok a hitem mellett, akkor biztosan eljön a siker. Nem adtam fel” – fogalmazott Tóth Gabi az M2 Petőfi TV Esti Kornél című élő műsorában. Az énekes hozzátette, új dalát kapaszkodónak ajánlja azoknak, akik éltek már át hasonló élethelyzetet vagy éppen benne vannak.
Tóth Gabi arról is mesélt, erdélyi turnéja hozta meg azt a szakmai áttörést, amelynek köszönhetően új lendületet kapott. Hozzátette, hogy boldog magánélete szintén sokat hozzáadott ahhoz, aki ma tud lenni a színpadon.
Az adventi időszak kapcsán az előadó arról is mesélt, hogy az ünnep közeledtével egyre inkább a családja és az elcsendesedés felé fordul. Édesanyaként különösen fontos számára, hogy otthon meghitt, ünnepi hangulatot teremtsen.
A teljes beszélgetés újranézhető az Esti Kornél idézett adásában.
Esti Kornél – az M2 Petőfi TV hétköznap 22 órakor kezdődő, élő kulturális műsora.
Fotó: MTVA











