Amikor Párizsra szakadt az iszlamista pokol – tíz éve tombolt a terror a Bataclanban

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: Jezsó Ákos
A pokol legmélyebb bugyra tárult fel tíz évvel ezelőtt Párizsban: 2015. november 13-án este a francia főváros több pontján is öldöklésbe kezdtek a terroristák. A legnagyobb mészárlást a Bataclan koncertteremben hajtották végre, áldozataikat megcsonkították, egyeseket lefejeztek, a nők közül többeket megerőszakoltak. Olyan volt, mint Dante pokla – mondta később az egyik helyszínelő rendőr, aki a lefejezett és megcsonkított holttesteket a színház második emeletén találta.

Párizsban tíz évvel ezelőtt három helyszínen is lecsapott a terror. Az első támadás a Stade de France nemzeti stadiont érte, ahol három, az Iszlám Államnak elkötelezett öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A belvárosi Boulevard Voltaire környékén ezt követően egy másik háromtagú csoport lépett akcióba. Hat kávéház, bár és étterem teraszán gyilkolták válogatás nélkül a vendégeket, 39 embert öltek meg. Ez a két támadás azonban csak elterelő hadművelet volt, hogy a rendőrségnek minél kevesebb ereje maradjon a valódi támadás megfékezésére.

Ez pedig a Bataclan koncerttermet érte.

Itt is, mint a másik két helyszínen is, három iszlamista lépett akcióba. Benyomultak a koncertterembe, ahol éppen egy amerikai rockegyüttes, az Eagles of Death Metal játszott a színpadon. A terroristák válogatás nélkül öldökölni kezdtek. Tombolásuk 90 szórakozni vágyó francia fiatal életét vette el, több százat pedig megsebesítettek.

Mindhárom merényletet magára vállalta az Iszlám Állam. Dzsihadista harcosaik összesen 130 gyilkosságot követtek el, 354-en sérültek meg a golyózáporban.

Azóta már tudjuk: a terrorszervezet egyik európai sejtje, mégpedig a belgiumi csoportja hajtotta végre a támadásokat. Fél évvel később, 2016. március 22-én is ez a csoport gyilkolt Brüsszelben, akkor 32-en vesztették életüket.

Áldozataikat a Bataclan koncertteremben megcsonkították, egyeseket lefejeztek, másoknak még a szemét is kiszúrták, a nők közül pedig többet is megerőszakoltak. „Olyan volt, mint Dante pokla” – mondta később az egyik helyszínelő rendőr, aki a lefejezett és megcsonkított holttesteket a színház második emeletén találta.

A dzsihadisták nem öltek meg mindenkit, sok fiatalt túszul ejtettek, majd a beérkező francia kommandósok elől a színházban elbarikádozták magukat. Azzal fenyegetőztek, hogy egymás után kivégzik az összes túszt, és ötpercenként kidobnak egy holttestet az ablakon. „Halljátok a sikolyaikat, a szenvedésüket? Érezzétek a félelmet, amit a szíriaiak éreznek nap mint nap!” – ordítozták a terroristák a helyszínen tartózkodó rendőr visszaemlékezése szerint. A brit The Telegraphnak a Sebastien nevű túsz a kiszabadítása után azt mondta: a felfegyverzett férfiak minden mondat után megkérdezték, hogy a foglyaik egyetértenek-e velük. Csak az igazán bátrak mertek válaszolni, a többiek fel sem néztek – emlékezett vissza.

A drámának éjjel fél egykor a francia kommandósok támadása vetett véget. A támadásra válaszként Francois Hollande elnök rendkívüli állapotot hirdetett Franciaország egész területére.

Kiemelt kép: A párizsi Bataclan rendezvényterem közelében sír egy nő 2015. november 15-én, két nappal a francia fõvárosban elkövetett merényletsorozat után (MTI/EPA/Julien Warnand)

Ajánljuk még