Rangos díjjal ismerték el a közmédia Magyar gazda című műsorát

| Szerző: hirado.hu
A Nemzetközi Agrofilm Filmfesztiválon az M1 Magyar gazda című közszolgálati agrármagazinja kiemelkedő szakmai elismerést kapott: elnyerte az Agrofilm elnöki díját. A kitüntetést október 3-án Nyitrán veheti át az alkotógárda.

Az M1 aktuális csatornán, hétfőnként 11:30-kor látható Magyar gazda bemutatja hazánk vidéki életét és gazdálkodási gyakorlatait, különös tekintettel a kis- és középgazdaságokra. Megmutatja azok működését, eredményeit és kihívásait. Az innovatív és hagyományos gazdálkodási formák mellett gyakorlati tanácsokkal segíti a nézőket abban, hogy sikeresen tudjanak részt venni állami, uniós és egyéb pályázatokon, továbbá eligazodjanak a vonatkozó jogszabályi változások között.

A Nemzetközi Agrofilm Filmfesztivál, az agrárszakmai filmek egyik legrangosabb seregszemléje, ahol évről évre, a világ minden tájáról érkező alkotások mutatkoznak be. Az itt elnyert díj különleges szakmai visszaigazolás, hiszen az agráriumhoz kötődő audiovizuális tartalmak legjobbjait ismeri el. A fesztivál célja, hogy hangsúlyozza a fenntarthatóság, a vidéki közösségek és a mezőgazdasági innováció fontosságát.

Kovács Balázs rendező és Koller István producer, valamint alkotótársaik olyan epizódokkal érdemelték ki a díjat, mint a Földi Gyuláról, a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Aranykoszorús gazdáról, Az év juhtenyésztőjéről készült portré, valamint a hazai erdők klímaváltozását, illetve egy magyar bivaly rezervátumot bemutató összeállítás.

Az Agrofilm díját október 3-án Nyitrán vehetik át a készítők. Az elismerés nemzetközi szinten is jelzi a közmédia Magyar gazda című közszolgálati agrármagazinjának magas szakmai színvonalát.

Magyar gazda – hétfőnként 11:30-kor az M1-en.

Kiemelt kép: MTVA

Ajánljuk még