Tavasszal ünnepelte születésnapját Bangó Margit, akit a Duna délutáni magazinműsora már ekkor szeretett volna vendégül látni. „Korábban nem tudtam jönni, mert viharok voltak felettem” – vallotta be a késlekedés okáról az előadóművész a Családi körben. „Komoly viharokon mentem át, de a Mindenhatónak és orvosomnak köszönhetően mindez elmúlt. Műtétek és kemoterápia után éppen a múlt héten voltam felülvizsgálaton, és közölték a jó hírt: meggyógyultam” – árulta el, hozzátéve: azóta csupa öröm az élete családi és szakmai téren egyaránt.
Lelkének boldogság és testének gyógyulás, hogy bárhová megy, kitörő örömmel fogadják az emberek, és mindez személyének is szól, nem pusztán a műfajnak, amit képvisel már több mint ötven éve. „A tehetség egy adottság, de sok egyéb tulajdonság kell, hogy valaki igazán jó előadó legyen. Bennem mindig munkált egy belső erő, egy őszinte és tiszta szeretet a közönség felé, hogy visszaadjam azt, amit tőlük kapok. Ezt érzik ők is, bármilyen színpadon is léptem fel, még ha biztonsági őrök is vigyáztak rám, lementem közéjük, hogy igazán közel érezzem magamhoz őket” – mondta Bangó Margit. Felidézte, nemcsak Magyarországon értékelik művészetét: még Japánban is nagy sikert aratott, ahol ugyan nem értették, mit énekel, de érezték ezt az őszinte szívből jövő adni akarást. A művésznő azt is elárulta, pár évvel ezelőtt szintén betegsége idején adott önálló nagykoncertet, két nappal a műtét után lépett színpadra és aggodalmát a közönség már akkor eloszlatta, amikor meglátták: szinte őrjöngve fogadták.
Nyári terveiről is megosztott részletek a Családi kör nézőivel. Mint mondta, nem vágyik utazásra, hiszen 17 éves kora óta járja a világot és nem is nyaralós típus. Szülővárosába, Vásárosnaménybe szeretne csak ellátogatni, ahol az előadóművész előtt tisztelgő és a nevét viselő múzeum nyílt. Ezen kívül az egyszerű dolgok jelentik számára a legnagyobb boldogságot, a többi között az, hogy háza otthont ad a családnak, és ő szorgoskodhat nekik a konyhában.
A teljes beszélgetés újranézhető a Családi kör Médiaklikk-oldalán.
Családi kör – hétköznap délutánonként 13:45-től és 15:15-től a Dunán.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: MTVA/Csöndör Kinga