– Még a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójához kerültem 1988-ban, miután az országos Kazinczy-versenyen kaptam egy érmet. Televíziósként először hírolvasó-bemondó voltam, azután szerkesztő-műsorvezetőként is kipróbálhattam magamat, és több filmet is készítettem. Éppen a napokban számolgattam, hogy legalább 12 filmet szerkesztettem, és annál sokkal többnek voltam a riportere. Én nagyon szívesen próbálom ki magam sokféle műfajban. Azt nagyon élveztem, amikor a Petőfi Rádióban híreket olvastam, a Kossuthon műsort vezettem, és közben a Bartók műsorait interjúkkal láttam el. A Kossuth Rádióban jelenleg több magazinnak is a szerkesztője lehetek. Például az egyik nagy kedvencem a Nagyok, amelyben csodálatos emberekkel beszélgethettem már, köztük tudósokkal, színészekkel, más művészekkel, és olyan fantasztikus, egyszerű emberekkel is, akik igazán példás életet élnek. A Felfedező című tudományos magazint is nagyon szeretem készíteni. Mindig próbálok érdekes műsort csinálni, olyat, amely értéket ad a hallgatónak.
– Hosszú évekig voltál a Kalendárium műsorvezetője, ezt se felejtsük el! Szoktuk mondani, hogy van szerkesztői alkat, műsorvezetői alkat. Te melyikhez tartozónak vallod magad?
– Szerintem én inkább tipikus műsorvezető vagyok, de szerkesztőként is szívesen dolgozom. Jaj, el ne felejtsük A hely című műsort, amelyben járjuk az országot és érdekes helyszíneket mutatunk be! Abban az adásban szerkesztek, de nagyon szeretem ezt is. Ne feledkezzünk el a Nagyításról sem, amit éppen tőled örököltem, annak, mint átvevő szerkesztő figyelem a munkáját, illetve koordinálom. Bármit is csinálok, mindig nagy szeretettel, odaadással, maximalizmussal teszem. Egyébként az Édes anyanyelvünk című műsornak is átvevő szerkesztője vagyok, és ezt azért tartom fontosnak, mert mániám a szép beszéd, és most, hogy szépen kellene beszélnem, persze, hogy izgulok és elégedetlen vagyok magammal. Szerintem nagyon fontos, hogy az, aki megszólal a rádióban, illetve a televízióban, igényesen beszéljen, hiszen nekünk kell megmutatnunk, hogy mi is a magyar nyelv szépsége, és amióta begyűrűzött ide a sok-sok idegen nyelv, azóta ez a mi nyelvünk romlását hozta, sajnos. Sokszor zsűrizek Kazinczy-versenyeken, és azt látom, hogy nagy a baj, mert sokan rosszul hangsúlyoznak, és nem artikulálnak megfelelően. Például nem tudnak e-hangot ejteni a gyerekek, inkább kicsit „á”-szerű az „e”. Vannak érdekességek, például az angolos „t”-k, „d”-k, ami abszolút jellemző.
– Neked, mint szegedi, a zárt „e” annyira azért nem meglepő?!
– Szegeden mi inkább „ő”-zünk, és én nagyon szeretem ezt az ő-ző nyelvjárást, örülök, amikor egy-egy riportalany elfeledkezik magáról és elkezd ő-zni. Ez annyira szép szerintem. Jó az, hogy vannak nyelvjárások a nyelvünkben. Sokszor szerepeltem színpadon, és számtalanszor kellett improvizálnom. Ráadásul Szegeden élő adásban sok évig vezettem televíziós és rádiós műsorokat, a Kossuth Rádióban pedig a Szombat délelőtt című magazint, tehát ez a feladat nem volt újdonság számomra. Ha az ember azt csinálja, amire a Jóisten szánta, akkor sokkal könnyebb minden. Ha nem azzal foglalkozik, akkor az út rögösebb, és nem annyira tudja magát megvalósítani, illetve kis zsákutcákat kap. Nagyon szeretek emberekkel beszélgetni, érdeklődő vagyok, és szívesen tanulok. Ez a vágy a mai napig nem veszett ki belőlem. Szerintem akkor marad friss és fiatal az ember, ha figyeli a világ dolgait, a kollégák műsorait is hallgatja, mert mindig mindenből lehet tanulni.
– Anita, emlékszel még a legkedvesebb, a legszebb riportodra?
– Van sok, ezért is nehéz választani közülük. Zádori Mária művésznővel, amikor nagyobb portrét készítettem, csodálatos élmény volt. Az otthonában fogadott, és emlékszem, hogy egy ponton túl azt kérte: „Ne mondja már azt nekem örökké, hogy művésznő, én csak egy ember vagyok, aki szeret énekelni!” Ez egy szép emlékem. De ezenkívül még van nagyon sok emlékem. Gregor József – Isten nyugosztalja! – mindig szívesen jött be a szegedi stúdióba is hozzánk beszélgetni. Vele van egy olyan élményem, hogy éppen egy vasárnap délutáni műsort készítettem elő, amikor csörgött a telefon a stúdióban:
– Szia, Anita, Gregor Jóska vagyok!
– Szervusz, Jóskám, miben segíthetek?
– Elromlott a tévénk Gárdonyban, és éppen lesz a lányommal, Bernadett-tel egy beszélgetés. Amikor felhívlak, oda tudnál menni a tévéhez és kihangosítanád a telefont, hogy meghallgathassam a műsort?
– Ó, persze!
Vannak ilyen finom, emberi dolgok, amik annyira jók! Amikor össze tud kapcsolódni a riportalany és a riporter, és nem is csak interjú közben, hanem a privát életben is.