Kautzky Armand megdöbbent, amikor megtudta, mennyit ér a százéves órája

Mihez kezdjünk az örökül kapott tárgyakkal? Mit érdemes megtartani, és mi az, aminek csak eszmei értéke van? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, műsorvezető az Örökölt tárgyaink című ismeretterjesztő sorozatban, amelynek aktuális epizódjában ezúttal várakozásait nem koronázta siker.

A Családi kör című délutáni magazinban, szerda délutánonként látható Örökölt tárgyaink legutóbbi epizódjában egy különleges, 1920-as évekből származó utazóóra került a középpontba. Kautzky Armand személyes kötődéséről mesélt a tárgy kapcsán: egy régiségpiacon találta az órát, évekkel ezelőtt, és bár azóta csak „szépen alszik” a pince mélyén egy dobozban, most elérkezettnek látta az időt, hogy szakértői segítséggel feltárja annak értékét.

A szakértő hamar letörte lelkesedését: az óra valójában csak eszmei értéket képvisel – hiányzó hátlapja, sérült gátszerkezete és törött rugója miatt használhatatlan, és javítása akár 300 ezer forintba is kerülhetne. „Gazdasági totálkárról beszélhetünk – hacsak nem az emlékekhez való ragaszkodás adja meg számára az értéket” – summázta a műsorban közreműködő becsüs.

A szakértő bemutatott két másik utazóórát is – egy százéves svájci darabot és egy fiatalabb, hatvanéves testvérét –, amelyek értéke akár a hatmillió forintot is elérheti. Ezek a feles ütős, holdfázisos órák nemcsak mesterművek, hanem a polgári lakások ikonikus díszei voltak. Kongásuk ismerős hangként idézi fel a gyermekkort, a nagyszülői házakat, a múlt időtálló ritmusát.

Az Örökölt tárgyaink című sorozat nemcsak az anyagi felbecslésről és az ismeretterjesztésről szól, hanem minden részben arra emlékeztet: nem minden érték pénzben mérhető, mert egy tárgyban gyakran egy egész élet tükröződik. A korábbi epizódok újranézhetők a Médiaklikken.

Örökölt tárgyaink – a Családi kör című délutáni műsor részeként, szerdánként a Dunán.

 

Kiemelt kép forrása: MTVA/Családi kör/Örökölt_tárgyaink

Ajánljuk még