Veszprém ad otthont a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválnak, amelyen természetvédelmi, ökológiai és fenntarthatósági témájú rövidfilmeket is bemutatnak, versenyeztetnek, azzal a céllal, hogy a közönség minél több szemszögből láthassa bolygónk sérülékenységét, illetve azokat a megoldásokat, amelyekkel megóvhatjuk azt a jövő generációi számára.
A beküldött filmek a természet szépségeire, az ember és környezet kapcsolatára, valamint a tudományos és hétköznapi fenntarthatósági lehetőségekre fókuszálnak.
Az M5 tematikus csatornaként indulása óta elkötelezett a kultúra, a tudomány és az ismeretterjesztés mellett. A természeti örökség megőrzése, a környezetvédelem és a fenntarthatóság ügyei mindig is kiemelt helyet kaptak a közmédia kulturális csatornájának műsoraiban.
A Planet Lens verseny célkitűzései tökéletesen illeszkednek ebbe a küldetésbe – ezért is tartja fontosnak a csatorna, hogy bemutassa a közönségnek a verseny kiemelkedő alkotásait és eseményeit.
Május 12-én a 16:30-kor kezdődő Librettó című kulturális magazinban megszólal a verseny egyik zsűritagja és szervezője, akik betekintést nyújtanak az esemény kulisszái mögé.
Május 17-én egész napos különkiadással jelentkezik az Agenda című műsor, a Planet Lens eseményeit követve Pauska Petra tudósít a veszprémi fesztiválról és a nap során többször – 11:55-kor, valamint 14 és 16 óra után pár perccel jelentkezik a helyszínről.
A nap fénypontjaként 20 órától az M5 műsorra tűzi a Planet Lens díjátadót, amelyből megtudhatják a nézők, mely alkotások kapták a szakmai elismeréseket. A gálát követően május 20-án szintén az M5 mutatja be előkelő főműsoridős időpontban az általa díjazott alkotó filmjét.
Kiemelt kép forrása: M5 kulturális csatorna