Május 2-án kilenc fiatal zenész mutatkozott be a Virtuózok 17 fős magyar elődöntős mezőnyéből. Hendrikx Noa, a 10 éves battonyai zongorista produkciója után a gödöllői kastély színpadán átvehette a biztos továbbjutást jelentő hegedűt Keller András zsűrielnöktől. Rajta kívül még három ifjú tehetség kap lehetőséget arra, hogy világsztárok előtt mutathassa be tudását a nemzetközi fordulóban.
Ácsné Szily Éva, a Tóth Aladár Zeneiskola hegedűtanára, és a Virtuózok 10. jubileumi évada határon túli válogatójának zsűritagja, valamint a műsor egyik nemzetközi mentora a Család-barát magazinban beszélt arról, miért lett az elmúlt tíz évben a magyar klasszikus zene utánpótlás-bázisa a műsor.
Tanítványai között olyan kiemelkedő fiatal tehetségeket találunk, mint például Teo Gertler, a Virtuózok V4+ szlovák győztese.
„Tíz év alatt tíz tanítványom szerepelt a műsorban. Rendkívül büszke vagyok valamennyiükre, mert nemzetközi viszonylatban is fantasztikus tehetségek. Ugyanakkor, nem mindenkinek sikerül, mert a tehetség önmagában nem elég. A mai napig van olyan, akiért vérzik a szívem, mert végül más utat választott” – kezdte Ácsné Szily Éva.
A jubileumi Virtuózok határon túli válogatójának zsűritagja hangsúlyozta, hogy a műsor nemcsak zenei karriereket indított el, de kézzelfogható hatással van a hazai zeneoktatásra is.
„Zenepedagógusként úgy érzem, eredményessége a mai napig tapasztalható. Sok ifjú zenész számol be arról, hogy gyerekként azért vett hangszert a kezébe, mert rajongott a műsorért vagy inspirálta valamelyik versenyző” – tette hozzá a hegedűtanár, aki egyben pótnagymamája is a tehetséges gyerekeknek.
A Virtuózok nemcsak a zene és a tehetség ünnepe, hanem annak élő bizonyítéka is, hogy a klasszikus zene ma is képes megszólítani a fiatalokat, illetve új álmokat adni nekik. Az új évad fordulói péntekenként 20:30-tól láthatók a Dunán, május 9-én a második magyar elődöntő várja a nézőket.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.
Virtuózok 10. évad – második magyar elődöntő pénteken 20:30-tól a Dunán.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: MTVA