A nyolc év múlva esedékes évforduló jó alkalom arra, hogy a történészek újra megvizsgálják a magyar állam vereségéhez vezető utat, az ütközetet és annak következményeit. A szigetvári Szulejmán sírkápolna kutatásában már számos új, nemzetközi visszhangot kiváltó tudományos eredményt felmutató kutatócsoport geográfus és történész kutatói hároméves időtartamra 120 millió forint támogatást nyertek a mohácsi csata tudományos kérdéseinek interdiszciplináris kutatáson alapuló megválaszolására – derül ki a kutatócsoport hozzánk eljuttatott közleményéből.
Hat nagy témakörben indultak új módszereken alapuló kutatások: Mohács és környezetének történeti földrajzi rekonstrukciója (a cél az ütközet főbb helyszíneinek meghatározása), az események pontosabb rekonstruálása, a csatára, előzményeire és következményeire vonatkozó régi források újraértelmezése és új források feltárása, régészeti kutatások, az ütközet emlékezete a történetírásban, művészetben, irodalomban, a zenében és néphagyományban, az úgynevezett második mohácsi csata (1687), valamint Mohács és a hasonló (közép-európai és a balkáni) sorsdöntő csaták szerepe a nemzeti önértelmezésekben.
(Fotó: MTI/Sóki Tamás)
A 2018 elején indult munka máris sok új eredménnyel szolgált, amelyek közül kettőt emelünk ki. A csata helyszínéről több mint száz éve zajlanak a viták. Nem tudjuk biztosan, hol vertek tábort a seregek, és hol volt az ütközet centruma. Az elesett legalább húszezer katona közül is csak kevésnek a maradványai kerültek elő. Ezért a kevés név szerint ismert földrajzi pont pontos megállapítása és a tömegsírok feltárása elsőrendűen fontos.
Megtalálták az oszmán győzelmi emlékmű helyét
Ezek ismeretéhez jutottunk közelebb azzal, hogy sikerült megtalálni a csata egyik helyszínén a 17. században létesített és a 20. század elejéig emlékezetben tartott oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét, jellegét és változási folyamatait. Ez a szakrális építmény (egy keleti stílusú pavilon), amely Szulejmán szultánnak állított emléket, az eszék-budai hadiút mentén álló és a 20. század második felében megsemmisült Törökdombon állt.
A másik fontos eredmény az, hogy a közvetlen és a későbbi utókor alaptalanul tette felelőssé mindenért a Mohács előtti Magyarország vezetőit. Ahogy a korabeli történetírás teljes körű vizsgálata kimutatta, rögtön a csata után megkezdődött az a mai napig is folyó bűnbakkeresés, amelynek elsősorban a Jagelló-uralkodók és Szapolyai János esett áldozatául.
Nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok
Lejáratásukban nagy szerepet játszottak a trónra áhítozó Habsburgok, s az ő szempontjaik szivárogtak át a későbbi magyar történetírásba is. A folyamat másik nagy nyertesei a Hunyadiak lettek, akik valódi teljesítményüknél jóval pozitívabb megítélést kaptak az utókortól – derült ki az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont oldalán olvasható közleményből.
A mohácsi vereség okai között Trianon hatására jutott túlsúlyra a külpolitikai szempont, ekkoriban erősödött meg a Nyugat árulásának fekete legendája. 1945 után a kiépülő új kommunista diktatúra történetírói azután sikerrel szintetizálták a különféle addigi magyarázatokat, egy minden addiginál sötétebb és vádaskodóbb, az egységes magyar nemzet eszméjét és a magyarság európai sorsközösségét egyaránt támadó magyarázatot kínálva az eseményre.
Az ország vezetői becsülettel teljesítették kötelességüket
A kutatócsoport vizsgálatai ezt a torzképet minden elemében cáfolják, és rámutatnak, hogy az ország vezetői becsülettel teljesítették kötelességüket, s nem rajtuk múlott, hogy még visegrádi együttműködéssel sem tudták feltartóztatni a hatalmas oszmán-muszlim birodalom hadigépezetét.
A kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia Kiválósági Együttműködési Programja támogatásával jött létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében Fodor Pál és Pap Norbert vezetésével.
