logo

Műsorújság

×

social

élő

Rendkívüli

ÉLŐ | Kövesse itt a nap 24 órájában az ukrán válság legfrissebb fejleményeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Oliver From Earth pop-rock dalában szólal meg Pilinszky egy verse

| Szerző: hirado.hu
Inspiráló feladat volt „együtt dolgozni” a művésszel – árulta el Patocska Olivér énekes, dalszerző az M5 Librettójának stúdiójában, azzal kapcsolatban, hogy a Szörnyek című szerzeményük, amelyben Pilinszky János Téli ég alatt című versét zenésítették meg, dobogós helyen végzett a Kertész Imre Intézet által kiírt Pilinszky Másként pályázaton. A 20. század egyik legjelentősebb költőjével születésének közelgő 100. évfordulója kapcsán az M5 többször is foglalkozik még.

Száz évvel ezelőtt, november 27-én született Pilinszky János. Ez alkalomból hirdetett zenei pályázatot a Kertész Imre Intézet, amely felhívásra több mint 200 zenei mű érkezett.

„Az volt a cél, hogy 20. századi gondolatokat kommunikáljunk a 21. század embereinek. Azért választottuk a zenei formát, mert a zene tud a legtöbb helyre eljutni, és a versmegzenésítés által így minél szélesebb körhöz tudtuk eljuttatni Pilinszky gondolatait” – részletezte céljukat Szabó Tamás, a Kertész Imre Intézet programigazgatója a Librettóban.

A nyertes művek között van az Oliver From Earth Szörnyek című szerzeménye, amelyben a Barabás Dávid-Patocska Olivér alkotópáros Pilinszky János Téli ég alatt című versét zenésítette meg.

„Vonzó és inspiráló volt a gondolat, hogy korszakokon át alkossunk együtt egy művésszel, akinek műve már évtizedek óta létezik. Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan szólal meg Pilinszky másként, a mi hangunkon. Fontos volt, hogy önazonos tartalmat tudjunk átadni, ezért nem tértünk el a saját stílusunktól”

– mondta Patocska Olivér a Librettóban alternatív pop-rock dalukról.

Hogy az intézmény milyen programokkal készül még az évforduló kapcsán, a Librettó beszélgetéséből kiderül IDE kattintva.

A Pilinszky centenáriumról a Librettó pénteki adásában is szó lesz, a műsor bejelentkezik a Petőfi Irodalmi Múzeumból, ahol november 26-án és 27-én a 100 éve született alkotó születésnapjához kapcsolódóan színes programkínálat várja az érdeklődőket, többek között Seress Zoltán színművész előadása.

November 28-án,

vasárnap az istentiszteletek, misék keretében az ország több templomában elhangzik majd Pilinszky János Egyenes labirintus című verse.

Erről a kezdeményezésről beszél részletesen a stúdió vendége, Fabiny Tamás püspök.

Ezen kívül az M5 nézői négyrészes filmsorozatban is megismerkedhetnek a 20. század egyik legnagyobb magyar költőjével. Megmosolyogtató élettöredékek, irodalomtörténeti tények vegyülnek a beszélgetésekben, amelyeket sok éven keresztül rögzítettek a film alkotói, akik eme példátlan terjedelmű beszélgetés-mozaikból narráció nélkül teremtenek a néző figyelmét magával ragadó, egységes víziót. A Csillaghálóban – Emlékek Pilinszky János európai útjairól című sorozatot november 25-28. között láthatják a nézők kora este az M5-ön.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még