A seprűnyéltől a hadseregig
A cherokee és ír felmenőkkel is rendelkező seattle-i fekete kisfiú az 1950-es évek közepén kedvenc seprűnyelén imitált gitárjátékot. Annyira átszellemülten pengette a nem létező húrokat, hogy az általános iskolában pénzbeli juttatással szerették volna kiemelni a tehetségét. A támogatásból viszont semmi sem lett, édesapja pedig inkább alkoholra költötte a nehezen megszerzett pénzt.
Talán még maga sem gondolta volna, hogy aztán egy kidobott egyhúros ukulelének köszönheti, hogy elindulhat a zenei pályán. Eleinte hallás után gyakorolt éjjel-nappal, és pontosan, hangjegyenként követte le Elvis Presley számait, azok közül is kedvencét, a Hound Dogot.
Pár év múlva már saját hangszerre is tellett neki, a gyakorlást pedig még intenzívebben folytatta, igaz, egy perc zeneelmélet nélkül.
Később, amikor már első együttesét is megalapította, elektromos gitárra váltott, hiszen az addigi akusztikus hangszere alig hallatszott a színpadon. Zenei pályafutása nem nagyon ívelt felfelé, sőt, miután kocsilopáson kapták, kényszerű választás elé állították, vagy belép a hadseregbe, vagy börtönre ítélik – a hamarabbi szabadulás reményében inkább az előbbit választotta.
Mint később kiderült, igaza lett, ugyanis az országért tett szolgálatai korántsem feleltek meg az elvárásoknak. Katonai teljesítménye már a kezdetektől akadozott, folyamatosan a zenén járt az esze, a kiképzést gyűlölte, feladatait elhanyagolta. 1962-ben, miután nagy nehezen elvégezte az ejtőernyős kiképzést, a vezetőség jobbnak látta, ha végleg megszabadul tőle.
Pár évvel később pedig már első osztályon repült a rockzene fellegváráig.
A sosem volt katona, aki majdnem a Rolling Stones gitárosa lett
Barátja, a basszusgitáros Billy Cox, akivel együtt szolgált, és aki nem sokkal később szintén elbocsátó levelet kapott, követte Hendrixet, és megalapították a King Kasuals nevű bandát. A fellépések azonban elkerülték a két fiatal zenészt, ezért kénytelenek voltak háttérgitárosként más bandákhoz is szegődni. Jimi később útra kelt, meg sem állt Harlemig, ahol a rock and roll király, Little Richard vette pártfogásába.
Neve szép lassan elterjedt a New York-i körökben, azonban anyagilag nem tudott egyről a kettőre jutni. Az egyik koncertjén megismerkedett Linda Keith-szel, Keith Richards, a Rolling Stones gitárosának barátnőjével. Linda többször is próbálta beajánlani Hendrixet a legendás brit zenekar menedzserének, de nem sikerült az áttörés. Ekkor jött a képbe Chas Chandler volt zenész, aki producerként már látott fantáziát a feltörekvő gitárosban. Ám miután meghallotta Hendrix Hey Joe című számát, nem habozott és leszerződtette.
Színpadon a The Jimi Hendrix Experience
Chandler Londonba vitte Hendrixet, hogy zenésztársakat találjon neki az újonnan megalakult The Jimi Hendrix Experience nevű bandába. A producer javaslatára változtatta meg a zenész a keresztnevét kicsit „egzotikusabb” hangzásúra. Annak ellenére, hogy Jiminek kemény elvárásai voltak a leendő zenésztársakat illetően, viszonylag hamar megtalálták a társakat Noel Redding gitárosl és Mitch Mitchell dobos személyében, és végre felvették első saját szerzeményüket, a Stone Free-t.
Ekkortájt vált védjegyévé a foggal pengetés, a fellépéseken pedig balkezes létére jobbkezes gitáron játszott, amelyet fordítva húrozott fel és fejjel lefelé tartott.
Nem sokkal később a zenekar már telt házas koncerteket adott. Eric Clapton, Paul McCartney, Brian Jones és Mick Jagger – a kor legnagyobb rocksztárjai mind megfordultak a közönség soraiban. Sokan megdöbbenve fogadták, amit a színpadon láttak és hallottak, a három emberből álló „kisegyüttes” egyszerre lubickolt a rock, a rave és a blues hullámain.
Olyan számaik jelentek meg, mint a Purple Haze, a The Wind Cries Mary, majd 1967-ben az első nagylemez, az Are You Experienced. Ekkortájt a banda még Londonban zenélt, azonban Jimi közben mindig az amerikai közönségről álmodozott. Számaik nem voltak népszerűek a tengerentúlon, viszont Paul McCartney segítségével felléphettek a kaliforniai Monterey popfesztiválon, amely egy csapásra megágyazott a sikernek az Egyesült Államokban is. Az a fajta szabad életérzés, a fúziós zene, amit a trió produkált, villámgyorsan belopta magát az emberek szívébe.
Azon a fesztiválon Jimi annyira boldog volt a hazai közönség reakciója láttán, hogy az öröm oltárán áldozta fel értük szeretett gitárját. Az eset az alábbi videóban látható.
Sikerek szárnyán és a woodstocki sztori
Még ugyanabban az évben, 1967-ben elkészült a második nagylemez, az Axis: Bold as Love, egy évvel később pedig a harmadik és egyben utolsó az Electric Ladyland. Két évvel később feloszlott a The Jimi Hendrix Experience, azonban a frontember akkoriban már világsztár volt, aki állandó zenekar nélkül is megállja helyét a színpadon.
Az 1969-es woodstocki zenei fesztiválon – amely mára a világ egyik valaha volt legnépszerűbb rendezvényévé vált – Jimi Hendrix volt a legnagyobb név, még akkor is, ha mellette a kor legnépszerűbbjei játszottak. A gitáros a vasárnap éjféli fellépését hétfő reggelre tetette át, hogy ő zárhassa a fesztivált. Reggel nyolckor már a színpadon állt, amit pedig maga mögött hagyott, azt talán minden idők egyik legjobb performanszaként tartják számon.
A koncert vége felé felcsendült az amerikai himnusz, a The Star-Spangled Banner Hendrix feldolgozásában. A dal a béke és a szeretet ünnepén a szabadság legerősebb jelképévé vált.
„Jegyet a 27-esek klubjába, csak oda…”
1970-re kanyarodva Hendrix már rendszeres használója volt különböző tudatmódosító szereknek, amelyek miatt sokszor meg is gyűlt a baja a hatóságokkal, és amelyek végül a halálát is okozták.
1970. szeptember 18-án egy londoni hotelben, miután a javasolt dózis csaknem tizennyolcszorosát vette be barátnője altatójából, gyakorlatilag álmában saját hányásába fulladt bele. A halálát követő évtizedekben azonban egyre több olyan találgatás látott napvilágot, amelyek szerint szándékossággal segítették a másvilágra. A köztudott tények ellenére gyakorlatilag máig rejtély, hogy mi állhatott valójában a zenész halálának hátterében.
Jimi Hendrix belépett a hírhedt 27-esek klubjába: azon muzsikusok közé, akik pontosan huszonhét évesen hagyták el az élők sorát, gyakorta homályos körülmények között. Halálakor rajta kívül még csak Brian Jones, a Rolling Stones eredeti pengetőse és Robert Johnson bluesgitáros volt a klub tagja, Hendrix után bő két héttel azonban Janis Joplin soul- és bluesénekes is távozott, majd nem egész egy évvel később Jim Morrison, a Doors zenekar frontembere is elhunyt.
Jimi Hendrix vitathatatlanul máig a világ eddigi legnagyobb gitárvirtuóza, akinek hatása olyan mértékű volt a rockzenére, hogy utána már egyáltalán nem lehetett úgy játszani a hangszeren, ahogy előtte.
A címlapfotón Jimi Hendrix (Forrás: Wikipédia)