Hazai és világsztárokat hoz el hallgatóinak a Petőfi Rádió a 10 nap Strandról

 

Idén kétszer öt napon keresztül várja a közönséget a Strand Fesztivál, ahonnan exkluzív sztárinterjúkkal és élő fesztiválhangulattal jelentkezik a Petőfi Rádió. A múlt héten többek között a Milky Chance, Alle Farben és Lost Frequencies zenészeivel beszélgetett Mencseli Dóri, az illusztris névsor pedig most hétvégén tovább folytatódik.

Az idén 10 nap Strand néven futó Strand Fesztivál ezúttal is parádés fellépőket hozott el a közönségnek, ráadásul nemcsak a hazai zenei élet kiváló előadói, hanem a nemzetközi színtér kiemelkedő alakjai is színpadra állhatnak Balatonvilágoson. A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV 2013 óta a fesztivál egyik házigazdája, és másfél évnyi kényszerszünet után hatalmas lendülettel tértek vissza a népszerű rendezvényre. Míg a fesztiválozók élőben élvezhetik a Mol és a Petőfi közös nagyszínpadának koncertjeit és a szintén a csatorna nevével fémjelzett Tábortűz helyszínt, a hallgatók az éteren keresztül kapcsolódhatnak be az eseményekbe.

A Petőfi csatornák stábjai az augusztus 20-i hosszú hétvégén nemcsak a magyar zenei élet legkiemelkedőbb alakjait – többek között a Halott Pénzt, a Bagossy Brotherst és a Tankcsapdát –, hanem a külföldi sztárelőadókat is a mikrofon végre kapták. Exkluzív interjút adott a Petőfi Rádió szerkesztőjének, Mencseli Dórinak a Milky Chance, Alle Farben és Lost Frequencies is, de a kihagyhatatlan kulisszainterjúknak ezekkel még közel sincsen végük. A Strand záróhétvégéjén a hazai zenei élet legkiemelkedőbb alakjai adnak interjút a Petőfi műsorvezetőinek, Majoros Ritának és Bekker Dávidnak. Rúzsa Magdi, Ákos és a Honeybeast énekesnője, Tarján Zsófia, valamint a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Mary Popkids zenészei augusztus 27-én, pénteken az Így ni! című műsorban, augusztus 28-án, szombaton pedig a Run Over Dogs, a Cloud 9+ és a Magashegyi Underground előadói a Megpendítemben mesélnek fesztiválélményeikről.


Petőfi Rádió a 10 nap Strandon – augusztus 26–28. között este 7 órától!

A legfrissebb eseményekért érdemes követni a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV közösségi oldalait valamint a PetőfiLive.hu oldalt.

A címlapfotón: Felix De Laet belgiumi lemezlovas, énekes a Lost Frequencies koncertjén a balatonvilágosi Strand Fesztiválon (Fotó: MTI/Varga György)