Akikért a zene szól: azokra emlékeznek, akik már az égi zenekarban zenélnek

 

Akikért a zene szól emlékkoncertet évről-évre azoknak a szolnoki zenészeknek az emlékére rendezik meg, akik már az égi zenekarban zenélnek.

Július 9-én és 10-én, tizenkilenc formáció lép színpadra és a fellépő zenekarok mindegyikében akad olyan zenész, aki Szolnokhoz kötődik. Két színpadon szól majd a Rock, a Jazz vagy a Funky. Az egykori és jelenlegi szolnoki vagy már külföldön élő zenészek, énekesek, együttesek ígérnek kellemes napokat a Hild térre érkezőknek.

A 2010-óta minden évben megrendezik az emlékkoncertet, a főszervezőnek, László Bélának ez különösen fontos. Ebből az alkalomból nemcsak az ország több pontjáról, de külföldről is hazatérnek a zenészek, hogy együtt emlékezzenek elhunyt társaikra. Az elmúlt tíz év alatt több mint hatvanan távoztak közülük, sokan sajnálatosan fiatalon.


A zenészek többsége lelkes amatőr, egy közös volt bennük: a zene szeretete.

Az emlékkoncertek idején, neves zenészek találkozóhelye Szolnok. Többször is megfordult itt Matlaszkovszki Miklós a Hungária együttes szólógitárosa, aki a kecskeméti Molnár Gitár Band-együttessel lépett fel, Ráduly Mihály, aki a Montreux-jazzfesztiválon szólistaként első díjat nyert, vele egyéves ösztöndíjat a bostoni Berkeley College of Music-ra. Angyal József (Joseph Angyal) a kitűnő multi-hangszeres zenész, zeneszerző is gyakori fellépő az emlékkoncerteken. Szolnokról indult, majd több ismert hazai zenekarban is játszott.(Non Stop, Pannónia Express)
1982-ben Norvégiában telepedett le, ahol 2001-ben felkérték a norvég Állami Opera (Brageteatret) zenei igazgatói posztjára. Szülővárosa Martfű díszpolgára.

Az emlékkoncertet kiegészítve, Akikért a zene szól – az 1950-es évektől napjainkig című emlék-fotókiállítást is láthatnak az érdeklődők július 10-ig, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.