Demjén Ferenc jövőre új albummal jelentkezhet

 

Kedden este volt Demjén Ferenc idei első koncertje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Kossuth-díjas énekes–dalszerző decemberben lesz 75 éves, ennek jegyében telik a teljes év. A jubileumi évfordulót természetesen egy nagyszabású koncerttel is megünnepli a Papp László Budapest Sportarénában, a szokásos december 30-i dátummal – hangzott el a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorában.

Demjén Ferenc elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt több mint egy évig nem adtak koncertet, így újra össze kellett szokniuk a csapattal, és a dalakot is fel kellett idézniük. Hozzátette, a próbák mindig nagyon jó hangulatban telnek, ez fontos számukra.


A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.

Kérdésre válaszolva kifejtette, a koncertjeiken a rajongók általában a nagy slágereket várják, de abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy sok nagy slágerük van, így válogatni is tudnak benne.


Az új album kiadását jövő tavaszra tervezik.

A koncertjeiken nagyon sok fiatal fordul meg, sőt, általában az első tíz sorban csak fiatalok szoktak állni. Természetesen, idősebb hallgatók is szép számmal vannak – magyarázta.