×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hosszútávú művészeti és üzleti stratégiával újul meg a Liszt Ferenc Kamarazenekar

 

Több évre szóló művészeti és üzleti stratégiát dolgozott ki a megújult Liszt Ferenc Kamarazenekar, amely március 10-én a Zeneakadémiáról ad ingyenes online hangversenyt.

Egy zenekarnak nem elég magas színvonalú művészi teljesítményt nyújtania, hanem profi piaci szereplőként is kell működnie. A feltételeit ennek is meg kell teremteni, az állami támogatást tehát a jövőbe fektetik – hangsúlyozta Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványának kuratóriumi elnöke a keddi online sajtótájékoztatón.

Körmendy-Ékes Judit az MTI-nek hozzátette, hogy az állami támogatás az idén 530 millió forint, de az elmúlt évtizedek a Liszt Ferenc Kamarazenekar esetében azt mutatták, hogy

ha az együttes kizárólag állami támogatásra számítva működik és az véletlenül megcsappan, akkor olyan spirálba kerül, amelyből nagyon nehéz kijönni.

A cél, hogy a megújult zenekar néhány éven belül a nemzetközi klasszikus zenei élet trendalkotója legyen, ennek érdekében a művészeti munkában, a márkastratégiában és a márka vizuális megjelenítésében is szükség volt változtatásra. A stratégiai tervezést piac- és célcsoportkutatás előzte meg, amely kiterjedt a zenekar működésére, a művészeti tevékenységre és az arculati megjelenésre is - közölte a kuratóriumi elnök.

A vizsgálat tárgya volt minden fontosabb hazai és külföldi előadóhely és zenekar, hazai és külföldi szakértők bevonásával több mint 6000 előadást, a kamarazenekari repertoárból kétszáznál is több zeneszerző művét, valamint mintegy száz fesztivált elemeztek.

Várdai István gordonkaművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója az új művészeti koncepció részleteiről elmondta, hogy minél több emberhez szeretnék eljuttatni a zenét, átiratokat, kortárs szerzők új műveit előadni, társművészeteket is bevonni.

Az új turnéstratégiát követve a következő három évben három földrészen is fellépnek majd, Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában.

Várdai István szót ejtett a zenekar megújult márkájáról és arculatáról is. A zenekar új szlogenje a zene öröm veled, a zenekar új logója pedig Bartók Divertimentójának első ütemeit teszi láthatóvá.

Tfirst Péter koncertmester azt a törekvést emelte ki, hogy olyan zenedarabokat játsszon az együttes, amelyekkel korábban még nem találkozhatott a közönség. Ezért született meg tavaly Beethoven Kreutzer-szonátának vonószenekari átirata Tfirst Zoltán jóvoltából, március 10-én pedig Ilya Gringolts Diabelli-variációk átiratát hallhatja majd a közönség a világhírű hegedűművész közreműködésével.

A zenekar szakmai megújulásának mérföldkövei a nemzetközi hírű magyar vagy külföldi szólistákkal való fellépések is. Velük gyakran mesterkurzusokon dolgozik együtt a zenekar, decemberben például Baráti Kristóf hegedűművésszel. A nemzetközileg is elismert magyar közreműködők közül Tfirst Péter Baráti Emőkét és Takács Nagy Gábort emelte ki.

A címlapfotó illusztráció.