×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált is követhetjük a kanapénkról

 


Pénteken kezdődik az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, amely január 17-ig online várja a közönséget ősbemutatókkal, koncertekkel, beszélgetésekkel – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

A pénteki nyitóhangversenyen Vidovszky László Schröder halála című zongoraműve hangzik el, az est második részét majd március 28-án tartják. Jövő vasárnap, január 17-én családi workshop lesz, emellett több ősbemutató és zoom beszélgetések is várják az érdeklődőket – mondta el Gryllus Samu zeneszerző, a fesztivál egyik alapítója az műsorban.

A fesztivál kiemelt témája a játék, utalva többek között a játékosságra, a társas játékokra, a játékszabályokra, a játék komolyságára – közölte az alapító, hozzátéve: a januári időszakban az események az online térben érhetők el, több programot pedig – jellemzően azokat, amelyeken külföldi fellépők működnek közre – az év hátralévő, biztonságosabbnak ígérkező részében rendezik meg.

A programok a fesztivál honlapján és Facebook oldalán, valamint az intézmények – többek között a Zeneakadémia, Trafó, Fuga, Budapest Music Center, Müpa – honlapjain követhetők – fűzte hozzá Gryllus Samu.

A címlapfotó illusztráció.