Haydn-hangversennyel köszöntik az új esztendőt a Müpában

 

A hagyományok szerint Haydn-hangversennyel köszöntik az új esztendőt a Müpában, ahol január első napján ezúttal is a zeneszerző ikonikus alkotása, A teremtés csendül fel – közölte a Müpa.

Ez alkalommal Farkas Róbert dirigálja a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Magyar Rádió Énekkarát, míg szólistaként Baráth Emőke, David Fischer és Sebestyén Miklós lép színpadra a produkcióban.

A tájékoztatás szerint a nézők a Müpa Home Live közvetítéssorozatnak köszönhetően élőben, online kísérhetik figyelemmel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett koncertet.

Mint írják, a Müpa évindító koncertjének sajátossága, hogy minden évben más énekesek, zenekarok és kórusok tolmácsolásában csodálkozhat rá a közönség Joseph Haydn művének újabb és újabb mozzanataira és megkapó részleteire.

A napokban egy sok szempontból rendhagyó, számos kihívást tartogató évet hagyunk magunk mögött, így most minden eddiginél lényegesebb, hogy az új esztendőt derűsen, reménnyel telve, bizakodva indítsuk. Ebben segíthet a Müpa sok évre visszanyúló tradíciója, az újévi Haydn-hangverseny, amelyen a zeneszerző grandiózus alkotásából, a megzenésített genezistörténetből meríthetünk erőt az előttünk álló időszakra” – írják.

Haydn ikonikus alkotása a bibliai eredetű, de van Swieten báró által írt szöveggel hallható majd. A közlemény szerint a pandémia miatti korlátozások idén nem teszik lehetővé, hogy a hagyományokhoz híven Fischer Ádám vezényelje a hangversenyt.

A címlapfotó illusztráció.