Félmillió dollárig szaladt a licit Bob Dylan relikviáiért

 

Mintegy félmillió dollárért keltek el Bob Dylan elveszettnek hitt dokumentumai, köztük egy soha meg nem jelent interjú leirata, dalszövegek, a dalszerző-énekes fejtegetései zsidó identitásáról egy bostoni aukciósház árverésén.

Bob Dylan, amerikai énekes, dalszerző (Fotó: MTI/EPA/Bajzát István)

A R.R Aukciósház pénteken közölte, hogy a Tony Glover bluesgitárosnak, Dylan barátjának tulajdonában lévő kéziratokat 495 ezer dollárért vásárolta meg egy kilétét felfedni nem kívánó licitáló.

Az interjúkat Tony Glover bluesgitáros készítette Dylannel 1971-ben. Glover az Esquire magazinban egy cikkben akarta felhasználni a beszélgetést, de Dylan végül elvesztette az érdeklődését és a cikk sohasem készült el.

Az árverésen az interjúk átiratát lehetett megvásárolni, valamint Glover és Dylan levélváltására is lehetett licitálni. A szövegekből kiderül, hogy Dylan azért változtatta meg a nevét, mert aggódott az antiszemitizmus miatt, és az is, hogy a Lay Lady Lay című számát Barbra Streisandnak írta.

A Lay Lady Lay című számról sokáig az a hír járta, hogy az 1969-es Oscar-díjas Éjféli cowboy című filmhez írta, de Dylan elárulta Glovernek, hogy valójában Streisandnak szerezte.

Azt azonban nem részletezte, hogy milyen kapcsolatban állt a színésznő-énekesnővel. Az interjúk 37 oldalas gépelt átiratán Dylan kézírásos jegyzetei is szerepelnek.