Elárverezik Eddie Van Halen két gitárját

 

Árverésen lehet megvásárolni decemberben a közelmúltban elhunyt Eddie Van Halen két hangszerét, amelyeknek elkészítésében maga is részt vett – jelentette be hétfőn az aukciót szervező Julien’s Aukciósház.

A 2004 EVH Charvel Art Series elektromos gitár és a Van Halen házi stúdiójában, Matt Bruck gitártechnikus közreműködésével készített elektromos gitár a kaliforniai székhelyű aukciósház becslése szerint egyenként 60-80 ezer dollárt (18-25 millió forintot) érhet. A Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beiktatott Van Halen rákbetegségben 65 évesen halt meg október 6-án.

Az árverésen Kurt Cobain Fender Stratocaster gitárjára is lehet majd licitálni. Ezen a gitáron játszott a zenész a Nirvana 1994-es Utero turnéján. Az árverési tárgyak között szerepel még Michael Jackson egy fehér, kristályokkal díszített kesztyűje is, amelyet 1984-ben viselt a Jackson testvérek Victory turnéján.