×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Régi vágya vált valóra a yesyes zenekarnak

 

Augusztus első Akusztik adásában egy 2015-ben alakult elektronikus hangzásvilágot képviselő banda, a yesyes lép az A38 Hajó színpadára. A zenekar a legkedveltebb dalai mellett új szerzeményeket is játszik majd.

Szabó Ádám (ének, harmonika) és Katona Tamás (dob) hisz az igenek erejében: pozitív gondolkodásuk pedig 2018-ban egészen A Dal döntőjéig juttatta el őket az I let you run away című dalukkal, a 2019-es A Dalba pedig az Incomplete című számuk jutott be. Most azonban egy tőlük szokatlanabb stílusban, méghozzá akusztikus koncertet adnak az M2 Petőfi TV-n.

„Személy szerint nagyon szeretem az akusztikus zenét, igazán ki tud kapcsolni. Akár egy nehéz nap után vagy vacsorához, főzéshez jól passzol egy jó akusztikválogatás. A yesyes elektronikus zeneiségét is nagyon jó volt átformálni az akusztikus világba, ugyanis a megszokottól hihetetlen módon eltér az akusztikus köntös és előszeretettel viseljük is ez” – mondta Szabó Ádám, a yesyes énekese, aki azt is hozzátette, hogy ő leginkább a yesyes akusztikban a szabadságot és az improvizatív történéseket szereti.

A dalok áthangszerelése igazi kihívás elé állította a zenekart:

„Próbán szoktunk kísérletezni vele, hogy ilyen hangszerelésben mi tud működni, és aminél azt érezzük, hogy nem üres vagy nagyon megtetszik az érzés, amit ad, az belekerült a repertoárba. Nehéz az elektronikusan meghangszerelt dalokat újra gondolni, de mindig örülünk a kihívásoknak” – fejtette ki Katona Tamás, a zenekar dobosa.

Szabó Ádám azt is elárulta, hogy régi vágyuk vált valóra azzal, hogy az Akusztikban játszhatnak: „Szerintem mondhatom mindenki nevében, hogy egy álmunk vált valóra, ugyan nem úgy, ahogy terveztük, mert sajnos a közönség nem lehetett velünk a felvételen. Azonban nagyon reméljük, hogy a szívünk együtt dobban majd a nézőkkel, és ők is annyira lelkesen hallgatnak és néznek majd minket, mint ahogyan mi játszottunk a kameráknak: szívvel-lélekkel.”

Az M2 Petőfi TV nézői hétfőn este a yesyes legkedveltebb dalai mellett új szerzeményeket is hallhatnak majd, illetve az est folyamán vendégként Kállay-Saunders András és a Diószegi Kiki is a színpadra lép.

A yesyes Akusztik 2020. augusztus 2-án 22.00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később augusztus 3-án hétfőn, 22.15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.