Újabb tíz előadó A Dal 2020 színpadán

 

Szombat este lesz A Dal 2020 második válogatója, a Duna Televízió és a Duna World csatornáján újabb tíz produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban a nézők.

A második válogatóban a Kies (daluk címe: Az egyetlen), a Nene (Későre jár), Molnár Dániel (Ábránd), a Mocsok 1 Kölykök (Szerelem), a Konyha (Még csak szavak), Arany Timi (Hurrikán), Takács Nikolas (Csendbeszéd), Wolf Kati (Próbáld meg), a Patikadomb (Rólad) és NÁGI (Freedom – Felszállok a gépre) lép színpadra.

A dalválasztó show győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. Az eddigi legnagyobb hazai zenei nyereményt kínáló A Dal 2020-ban fontos újítás, hogy csak mind a tíz fellépő előadása után adhatják le a nézők sms-ben a szavazataikat, amelyek összesítése után a legkevesebb pontot gyűjtő dal azonnal kiesik a versenyből.

Ezután a megmaradt kilenc előadó közül a zsűri is kiejt egyet. A versenyben maradó nyolc dalból a nézők további szavazatai és a zsűri pontjainak összesítése alapján alakul ki a hat továbbjutó sorrendje.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.

A mai műsor extra produkciója A Dal egy korábbi zsűritagja, Rúzsa Magdi és zenekara lesz. A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét.

A Dal mai adása után, 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével és Lolával.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.