Puccs a Grammy-gála előtt? – Eltávolították posztjáról az akadémia reformer elnökét

 

Deborah Dugan, az amerikai lemezakadémia első női elnöke alig öt hónapja vette át a pozíciót elődjétől.

Tíz nappal a Grammy-díjátadó gála előtt kényszerszabadságra küldték az elnököt.

Deborah Dugan leváltása sokak szerint puccs (Fotó: Getty Images/John Lamparski / Stringer)

Az amerikai lemezakadémia közleménye szerint felmerült a gyanú, hogy nem megfelelően végezte vezetői feladatait. Dugan Neil Portnow korábbi elnököt követte a poszton, aki 2018-ban nagy vitát váltott ki azzal a megjegyzésével, hogy a női előadóknak többet kellene tenniük, ha azt akarják, hogy díjazzák őket a Grammyn.

Vizsgálatot indítanak ellene

Dugan a The Recording Academy első női elnöke lett, és egy interjúban a bolygó legjobb állásának nevezte a munkáját. A lemezakadémia közleményében úgy fogalmazott: „figyelembe véve a lemezakadémia kuratóriumának aggályait, köztük a lemezakadémia egyik vezető tagjával kapcsolatban felmerült állítólagos kötelességmulasztás vádját, az igazgatóság adminisztratív szabadságra küldte a lemezakadémia elnökét és vezérigazgatóját, Deborah Dugant, s ez az intézkedés azonnal hatályba lép.”

A testület két független szakértőt is felkért, hogy vizsgálatot folytassanak a felmerült gyanúval kapcsolatban. A vizsgálat lezárásáig Harvey Mason Jr. helyettesíti Dugant. Mason csütörtökön e-mailben biztosította a lemezakadémia tagjait arról, hogy a „Grammy-díjátadó és az azzal kapcsolatos események a korábbi terveknek megfelelően zajlanak majd”.

A reformtervek ellenállásba ütköztek

A 61 éves Dugan korábban ügyvéd volt, és Bono jótékonysági szervezetét, a Redet is vezette. A Variety magazin szerint a lemezakadémián komoly ellenállásba ütközött reformelképzeléseivel. A lap egy meg nem nevezett forrása szerint eltávolítása puccs volt.

A 62. Grammy-díjátadó gálát január 26-án rendezik meg a Los Angeles-i Staples Centerben. A ceremónia házigazdája Alicia Keys lesz. A műsorban szerepel majd Billie Eilish, Camila Cabello, Bonnie Raitt, a Jonas Brothers, Demi Lovato és Rosalía is.