Így készültek első akusztikus koncertjükre a Piramis legendái

 

Az M2 Petőfi TV Akusztik műsorában a dallamé és a ritmusé a főszerep. Azonban a soron következő nagy múltú zenekar számára ez egy új felállás, ugyanis a jövőre 45 éves Piramis először adott akusztikus koncertet.

„Kihívás ez, hiszen általában nagykoncerteket ad a Piramis” – kezdte Nemcsók János, „Csoki” a zenekar énekese.

A legendás zenész azt is elárulta, hogy az új hangzáson túl az is kihívást jelentett a zenekarnak, hogy a dübörgő rockkoncertekhez szokott banda ülve játszik az A38 színpadán, mint ahogyan az is, hogy a közönség is ül.

„Először gondolkodtunk is, hogy fogunk akusztikusan játszani. Az alapok természetesen ugyanazok, de más lesz a hangzás: hiszen itt akusztikus basszusgitár és gitár van, a dinamika, pedig megmaradt” – fogalmazott, Nemcsók, aki elárulta, hogy tetszik a hangzás.

December 8-án 22 órától a Petőfi Rádióban kiderül, hogy szól „tisztán”, akusztikusan a Piramis, majd egy nappal később az M2 Petőfi TV-n a teljes koncert látható lesz 22.15-ös kezdettel. A legnagyobb slágerek mind felcsendülnek, mint például az „Ajándék”, a „Kívánj igazi ünnepet” vagy a „Becsület”.