Izraelben ad koncerteket a 100 Tagú Cigányzenekar

 

Első alkalommal lép fel Izraelben november 21. és 23. között a 100 Tagú Cigányzenekar.

Az izraeli koncertek különlegessége, hogy az előadásokon a zenekarral együtt szerepel Masa Anita énekesnő Magyarországról és Dudu Fisher izraeli kántor-énekes.

Három helyszínen, az ország három legnagyobb városában négy koncertet adnak: 21-én a haifai Amfiteátrumban, 22-én két egymást követő időpontban Tel-Avivban, 23-án pedig esti előadáson a Jeruzsálemi Színházban lépnek a közönség elé.

Masa Anita a többi között előadja a híres Arany Jeruzsálem című dalt (Jerusaláim sel zahav), s mellette a negyvenkét zenész tolmácsolásában megszólalnak majd klasszikus zenei alkotások, tradicionális magyar cigánynóta és népdalfeldolgozások, valamint izraeli zene, héber és jiddis dalok is.

Beke Farkas Nándor, a zenekar elnöke elmondta, hogy négyéves munka áll a koncertkörút mögött.

„Sokat próbáltunk, nagyon készültünk. Még a szokásosnál is több próbát iktattam be a zenekarnak, mivel öt eddig ismeretlen izraeli számot is előadunk Werner Gábor karmester betanításával: ezeket Dudu Fisherrel fogjunk közösen bemutatni” – tette hozzá.

Mint mondta, saját repertoárjukból több olyan sikerdarabot is játszanak az izraeli közönségnek, mint Brahmstól a Magyar táncokat, a Monti Csárdását és Dinicu Pacsirtáját.