Bérletes újdonságokkal készül a Zenekadémia

 

Újévi koncertet, a Beethoven-emlékév hangversenysorozatát és Rahmanyinov-versenyműveket bemutató esteket is kínál jövőre a budapesti Zenekadémia, amelynek bérletes programjai fókuszában 2020-ban is a kamarazene áll.

Fantasztikus események valósulnak meg 2020-ban, közte a 2020. január 1-jén elhangzó újévi koncert Vásáry Tamás vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével – mondta el Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

A programok közül felhívta a figyelmet a Rahmanyinov-versenyműveket bemutató estekre, amelyeken Balázs János zongoraművész és a Nemzeti Filharmonikusok állnak színpadra Hamar Zsolt vezényletével jövő májusban a Zeneakadémián.

Beethoven születésének 250. évfordulóján az Agrártudományi Kutatóközpont Agroverzum Tudományos Élményközpontja a Zeneakadémiával, Martonvásár Város Önkormányzatával és a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve ünnepi Beethoven-emlékévet szervez zenés tárlatvezetésekkel, zenepedagógiai foglalkozásokkal és előadásokkal.

A címlapfotó illusztráció.