Balázs Klárinak nem a reptér a kedvenc helye

 

Bár férje, Korda György egyik leghíresebb slágere a repülőtérről és az utazás öröméről szól, Balázs Klári a Nyár 21 legutóbbi adásában bevallotta, nem igazán kedveli a repülést. A félelmét a sok mögötte álló út sem enyhíti, de élete párja mindig gondoskodik arról – egy-egy jól irányzott humoros megjegyzéssel –, hogy ne feszengjen – derült ki a Duna Televízió nyári műsorának évadzáró epizódjából.

Aktív nyara volt Balázs Klárinak és férjének, Korda Györgynek, akik a legtöbb hazai fesztiválon felléptek. A nyugdíjba vonulását aligha tervező előadópáros éppen ezért csak a Nyár 21 záró adásába értek oda, hogy egy rövid koncerttel búcsúztassák el az idei nyarat, és a Duna Televízió népszerű műsorának helyszínét, a révfülöpi mólót. Korda György egyik leghíresebb slágerét, a Reptér című dalt is elénekelte a műsorban, amelynek kapcsán fény derült felesége, Klárika egyik titkára.

„Bár imádok utazni és már több alkalommal is körbejártuk a világot, bevallom, nem szeretek repülni. Ha turbulenciába keveredik a gép és rázkódik, nagyon félek. Gyurikám olyankor azzal szokott nyugtatni, hogy most már úgy is mindegy” – mondta nevetve az örökifjú énekesnő, Balázs Klári, mire férje énekelni kezdte a Nem vagyok ideges című slágerét, amelyet a közelmúltban egy népszerű, fiatal együttes, a Carson Coma csapata is feldolgozott. A dalról és jövőbeli terveikről az énekesek többet is elárultak a Nyár 21 utolsó adásában.


A Nyár 21 korábbi adásai 60 napig korlátlanul újranézhetők a MédiaKlikken.