Modern monstranciát tervezett Ferenc pápának a magyar művész

 

Lenzsér-Mezei Kata építész és ékszertervező művész álmodta meg azt a monstranciát, amelyet Ferenc pápa használ majd szeptemberben a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Budapesten. Az alkotás folyamatáról mesélt a Kossuth Rádió Gondolat-jel című műsorában a művész, aki többek között azt is elmondta, miért tartotta fontosnak, hogy modern tárgyat hozzon létre.

Az esztergomi Keresztény Múzeumban lehet megtekinteni azt a monstranciát – vagyis az Eucharisztia ünnepélyes megmutatására szolgáló liturgikus tárgyat –, amelyet Ferenc pápa használ majd a budapesti kongresszuson.

A tervező, Lenzsér-Mezei Kata számára, saját elmondása szerint, kihívást jelentett e tárgy megvalósítása. Ötvösként ez volt az első olyan munkája, ahol több mesterrel és műhellyel kellett együtt dolgoznia, hiszen egy ezüstműves mellett, egy lakatos- és egy üvegműhely munkatársai is részt vettek az alkotási folyamatban.

A művész által tervezett monstranciát a modern és a jövőbe mutató jelzőkkel illették.

„A tervezésnél fontos szempont volt, hogy nagyméretű legyen, hiszen messziről is jól láthatónak kell lennie, ugyanakkor a tökéletesség üzenetét is hordoznia kell” – mesélte a Gondolat-jel című műsorban Lenzsér-Mezei Kata az alkotás során benne munkálkodó gondolatokról, de azt is elárulta, miért tartotta fontosnak, hogy más legyen az ő monstranciája, mint például egy barokk kori.

„Mindennek és mindenkinek szüksége van megújulásra, akkor is ha régóta életünk része, hagyománya van, tisztelet övezi. A világ és mi is változunk, de attól, hogy másként élünk, gondolkozunk, a szakrális tárgyak ugyanúgy fontosak, pusztán arra van szükségünk, hogy másféle formában segítsenek közvetíteni számunkra a hitet. Én ezt szeretném kifejezni a kortárs liturgikus tárgyakkal” – fogalmazott a Kossuth Rádió műsorában Lenzsér-Mezei Kata.


A teljes beszélgetés alább újra meghallgatható.

Gondolat-jel – A Kossuth Rádió kulturális hetilapja minden vasárnap 11 órától.