A Librettóban mutatta meg titkos műtermét Oszter Alexandra

 

A képzőművészeti végzettséggel is rendelkező színésznő az M5 Librettó című műsorában kalauzolta a nézőket rajzműhelyében, amelyet eddig féltve őrzött a kíváncsi szemek elől. A szenvedéllyel űzött új hobbijáról és elvonulásának, kikapcsolódásának új színteréről nem múló lelkesedéssel mesélt az adás riportjában.

A színészi pálya mellett a képzőművészet felé is kacsintgat Oszter Alexandra, aki serényen alkot első, saját műhelyében. A Librettó stábját nemcsak a műtermen vezette végig, hanem a legújabb, még készülő rajzait is megmutatta.

„A rajzolás egészen gyerekkorom óta fontos volt számomra. Sok minden érdekelt, az éneklés, a tánc, a rajz, és szerettem volna ezekkel később is foglalkozni, lehetőleg mindennel egyszerre” – kezdte vidáman Alexandra a Librettó riporterének. Bár képzőművészeti szakközépiskolába járt és az egyetemre is felvették, végül a színházat választotta, így az alkotóművészet egy időre kicsit hátrébb szorult az életében. A karantén azonban megihlette, ezért újra nekiveselkedett régi hobbijának.

„A pandémia alatt a színház háttérbe szorult, ezért szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy elővegyem a másik szakmám. A kedvenc témáim a mesekönyv-illusztrációk, a házi kedvencek és a portrék” – tette hozzá a kreatív színésznő, aki jelenleg már rajzoktatóként is tevékenykedik.  A Huszár-módszert tanítja, mert hiszi, hogy a rajz nem készségtárgy, közepes szintet szinte bárki képes elérni. Oszter Alexandra elárulta: semmiképp nem szeretne elköszönni a színháztól, de nagy örömmel tölti el, hogy a rajzolás visszatért az életébe.


További részletek a Librettó idézett adásában láthatók.