Csepregi Éva ukulelére cserélte a mikrofont

 

A Neoton Família énekesnője a Duna TV Család-barát magazinjában mesélt arról a közmédia riporterének, hogy milyen új, önfejlesztő foglalkozásokkal gyarapítja tudását, amióta nem koncerteznek a zenekarával.

 

Sosem késő valami újat tanulni – tartja a mondás, amit Csepregi Éva meg is fogadott, hiszen büszkén újságolta el a Duna TV délelőtti magazinműsorában, a Család-barátban, hogy új hangszeren tanul. A fáradhatatlan énekesnő 67 éves korában döntött úgy, hogy megismerkedik a polinéz szigetvilág kedvelt hangszerével, az ukulelével.


„A barátnőmtől kaptam karácsonyra a hangszert. Mikor több szabadidőm lett, elővettem, hogy megtanuljak rajta játszani, mert mindig is nagy vágyam volt, hogy éneklés közben tudjam magamat kísérni. Megtanultam behangolni és az akkordváltásokat, de sok segítséget kaptam az internetes oktatóvideókon keresztül” – újságolta az énekesnő, aki már néhány dalt tökéletesen el tud játszani, köztük John Denver - Take Me Home, Country Roads című slágerét, amit a műsorban is bemutatott.

„Azt hiszem, nem lehetnek véletlenek az ilyen leállások, mint amit a koronavírus-járvány okozott. Mindenkinek azt javaslom, hogy mikor valamilyen kényszerszünet adódik az életében, azt igyekezzen valamilyen hasznos dologgal kitölteni. Annyi minden van bennünk, kapaszkodnunk kell saját magunk kincseibe” – fogalmazott a bejátszóban Csepregi Éva, aki saját példáján keresztül buzdította a Család-barát nézőit.

Az énekesnő hozzátette, hogy mostanában dalszövegeket ír és festményeket is készít, de már nagyon várja a nyári pörgést, mert a legnagyobb vágya, hogy újra színpadra állhasson és koncerteken szórakoztassa a közönséget.

Ide kattintva megnézheti a műsort: Család-barát

A Duna Televízión látható Család-barát magazin hétköznaponként 10.35-től várja a nézőket a képernyők elé, szombatonként 10.25-től pedig a hétköznapi adások legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

A Család-barát aktuális adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a Médiaklikk.hu weboldalon.

kiemelt kép: MTI