Hit, remény, gyógyulás – új élet a koronavírus leküzdése után

 

Rendhagyó filmet láthatnak a nézők vasárnap 10.25-kor a Duna Televízión. A Tanúségtevőkben három koronavíruson átesett személy vall a betegség okozta megpróbáltatásokról, a kórházban töltött időről, a gyógyulásért folytatott testi, lelki küzdelemről és rendíthetetlen hitükről.

A Tanúságtevők sorozat Covid címet viselő epizódja három emberről szól, akik a járvány második hulláma idején, 2020 őszén kerültek kórházba koronavírus-fertőzés miatt.  Mindhármukat – Barsi Balázs és Varga Kapisztrán ferences szerzeteseket, illetve Kopasz István plébánost is – az intenzív osztályon ápolták.


Kopasz István atyát sújtotta leginkább a betegség, heteket töltött mélyaltatásban, lélegeztetőgépen, több szerve leállt – a halál torkából tért vissza és jelenleg is felépülésén dolgozik.

Erős hitük mindannyiukat segítette a gyógyulásban. A műsorban őszintén vallanak megpróbáltatásaikról, testi és lelki küzdelmeikről, magányról és depresszióról. A rengeteg nehézség ellenére ugyanakkor úgy érzik, többek is lettek a betegség által: megerősödtek hitükben és a gyógyulással új feladatokat kaptak az életben.

A film célja reményt adni az embereknek ezekben a nehéz időkben és a szereplők sorsán keresztül bemutatni, hogy a hit segítségével hogyan tudunk a legkilátástalanabb élethelyzetekben is erősek és bizakodók maradni.

Tanúságtevők: Covid – vasárnap 10.25-kor a Duna Televízió műsorán!