×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Folytatódik A Dal 2021 – Ők lépnek ma színpadra a második válogatóban

 

Ma este lesz A Dal 2021 második válogatója. A Duna Televízió nézői tíz produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

A műfajában egyedülálló 10. dalválasztó február 6-án, szombaton 19.35-kor folytatódik. A Duna Televízió műsorának jubileumi évadában már 40 dal versenyez azért, hogy elnyerhesse az év magyar slágere címet.

A szerzemények négy válogató során tízesével mutatkoznak be, ezek közül összesen húsz produkció kerül be a két elődöntőbe. Az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig március 13-án a döntőben méretheti meg magát.

A jubileumi műsor további különlegessége, hogy nemcsak a végső győztes, hanem mind a nyolc döntőbe jutó dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban.

Az év dalának előadója 10 millió forint pénzjutalmat kap.

A zsűri pontjai alapján legjobb 4 közé kerülő másik 3 produkció 5-5 millió forinttal gazdagodik. A további 4 döntős versenyző 1-1 millió forint díjazásban részesül.

A műsorvezetők a dalverseny történetében először a két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

Szombaton a második élő show-ban az alábbi tíz produkciót láthatja a közönség A Dal 2021 színpadán (betűrendben):

  • Andelic Jonathan – Áldom
  • anevemandras (Kállay Saunders) – Hazaérek majd
  • GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié
  • LongStoryShort! – Talán holnap
  • No Sugar – Falak
  • Noémo – Hableány
  • Pejtsik Panna – Fehér elefánt
  • Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény
  • Szabó Leslie – Legyen másnak is jó
  • YOULÏ – A legjobb

Keresztes Ildikó és a Fatal Error is fellép

Feledhetetlen extra produkcióra számíthatnak A Dal 2021 második válogatójának nézői szombat este: Keresztes Ildikó és a Fatal Error zenekar visszatér a műsorba.

A dalválasztó színpada egyikük számára sem ismeretlen, korábban többször is indultak a versenyen, viszont ebben a formációban először láthatja őket a közönség.

A többszörös eMeRTon-díjas énekesnő és A Dal 2020 döntőse az Omega egyik slágerével teszi még maradandóbbá az élő show-t.

Fotó: MTVA\Kaszner Nikolett

Szakmai kiválóságok a zsűriben

A dalversenyben idén is négy szakmai kiválóság véleményezi a produkciókat:

  • Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár,
  • Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa,
  • Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere,
  • Ferenczi György, Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS-szavazáson keresztül, így idén is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak.

Így választják ki a legjobb dalt

A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül be a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a televíziónézők, amelyek közül

március 13-án kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2021-ben.

A döntőben a zsűri által legjobbnak ítélt, legtöbb pontot kapott négy produkcióra szavazhatnak a nézők, a végső győztesről tehát a közönség dönt. A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videóklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj Év Dala elismerését.

A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak: a tizedok évadban is gazdára talál A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója és A Dal 2021 Felfedezettje cím, egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Szövegírója és Petőfi Zenei Díj Az Év Felfedezettje díj.

Az élő adás után közvetlenül, 21.45-től a színfalak mögül várja a nézőket: A Dal – Kulissza Korsós Judit Lolával és Forró Bencével az M2 Petőfi TV-n.

A műsorban az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint számtalan érdekességgel szolgálnak majd a produkciókról, kulisszatitkokat is megosztva.

Megható pillanatok az első adásban

Mint ismert a múlt heti első adásban tíz produkció mutatkozott be. A zsűritől a legmagasabb pontszámot kapta, és ezzel az elődöntőbe került Szőke Nikoletta Új esély című szerzeménye. Mező Misi a dzsesszénekesnő előadása kapcsán a zene, hang, szöveg összhangját emelte ki.

Az ítészek pontozása alapján továbbjutott Galda Levente az Eredővel, amely az első válogatóban az egyetlen tízpontos értékelést kapta. Nagy Feró úgy fogalmazott „Megszületett egy olyan dal, amit imádok, ami nem angolszász, nem utánérzés, hanem igazi magyar pop-rock, végre valaki belenyúlt a mi öreg kultúránkba.”

A harmadik legtöbb pontot a tavalyi év felfedezettje, a Tortuga Törnek az ablakok című dala kapta. A nyíregyházi zenekar nem hazudtolta meg a dalcímet, hatalmasat zúztak a színpadon, és szikrázó produkciójukkal kivívták a zsűri elismerését.

Negyedikként a Szürke madár szállt be az első válogató legjobbjai közé Hajdu Erik előadásában. Az ötödik továbbjutóról a nézők döntöttek, alapdíjas SMS-ben támogathatták kedvencüket, az így kapott közönségszavazatok alapján a húsz elődöntős közé a szeghalmi banda, a Mudfield Nincsen szerencsém című dala került.

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját (Adal.hu), amelyen meghallgatható a negyven dal, valamint a Facebook- és Instagram-oldalát is, amelyeken már az adások előtt megismerkedhetünk a dalok előadóival. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is megtalálhatók a műsorról.

A Dal 2021 – január 30-tól hét héten át szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

A Dal Kulissza – minden, amit tudni akartál műsorról – közvetlenül A Dal 2021 élő show után 21.45-től az M2 Petőfi TV képernyőjén.