×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Család-baráttal együtt ünnepelte születésnapját a tizenhárom éves fotós

 

Farkas Kornél fiatal kora ellenére már két éve foglalkozik fotózással és egy igen komoly küldetésre adta fejét. A 13 éves fiú célja, hogy képeivel felhívja a figyelmet Magyarország szépségeire, rejtett kincseire és rávezesse az embereket arra, hogy nem feltétlenül kell külföldre utazniuk ahhoz, hogy csodákat lássanak, hiszen az itthon is bőven akad. A tehetséges fiatalember a Duna Televízió Család-barát című magazinműsor szülinapi adásában mesélt hobbijáról a fotózásról, jövőbeli terveiről és karitatív munkájáról, ami szintén a fényképezéshez köthető.

Farkas Kornél (Forrás: Duna televízió)

Csütörtökön ünnepelte 13. születésnapját a közmédia Család-barát című magazinműsora, amit hétköznaponként 10.35-től láthatnak a nézők, ha a Duna Televízióra kapcsolnak. Ebből az alkalomból vendégeskedett a stúdióban a – pár nap múlva – szintén 13 éves Farkas Kornél, akinek eltökélt célja, hogy képein keresztül mutassa meg mindenkinek, hogy milyengyönyörű és természeti csodákban bővelkedő országban élünk.

„Szeretem különleges szemszögből bemutatni az országot, igyekszem nem megszokott perspektívából fotózni egy-egy tájat, állatot. A fotóimmal azt üzenem, hogy nem feltétlenül kell külföldre utazni ahhoz, hogy csodákat lássunk, illetve arra biztatom az embereket, hogy fedezzék fel Magyarország érintetlen tájait is” – fogalmazta meg küldetését a fiatalember.

Kornél Szentendrén él, és két évvel ezelőtt a belvároson keresztülsétálva kezdte el telefonjával megörökíteni a látnivalókat. Aztán otthon a faházukban megtalálta a család használaton kívüli digitális fényképezőgépét, így hétvégenként már azzal készített képeket. A fotózás iránti szerelem azóta is töretlen.

„Mostanában főként vadakat fotózom. Különleges műfajnak tartom, hiszen nem mindegy, hogy hogyan közelítjük meg az állatot. Itt nagyon sok tényezővel kell számolnunk, például, hogy merről fúj a szél, mert ha mondjuk mögülünk, akkor az állat megérzi a szagunkat és futásnak ered” – árulta el.

Az ifjú művésznek már önállló kiállítása is volt, sőt karitatív tevékenységet is végez, ami szintén a fotózáshoz köthető.

„Szentedrén a P’Aart mozi galériában Felfedezhető csodák címmel mutattam be a képeimet, ahol budapesti, illetve Heves és Nógrád megyében készült fotók voltak kiállítva. De együttműködöm például Szentendre Város Balesetmegelőzési Bizottságával, akiknek balesetmegelőzés témában készítek képeket, és akikkel próbáljuk közösen, gyerekszemmel bemutatni a biztonságos közlekedést” – tette hozzá a fiatal fotós.

A Farkas Kornéllal készült beszélgetés teljes hosszában visszanézhető a Facebookon.

A Család-barát születésnapi adásába természetesen számos sztárvendég is érkezett: többek között Oszvald Marika, Kautzky Armand, Poór Péter, Fejős Ádám, Béres Alexandra, Sasvári Sándor, Balássy Betty és Varga Feri is együtt ünnepelt a stábbal és a műsorvezetőkkel – Novodomszky Évával, Banner Gézával, Csalami Csabával, Somogyi Diával, és Freddievel. Természetesen a torta sem maradhatott el, a háromemeletes nyalánkság Pass Szilvia mestercukrász keze munkáját dicséri, de ott volt Szabadfi Szabolcs pékmester is, aki a vendégekkel közösen készített finom falatokat. A Bon Bon együttes pedig születésnapi dallal köszöntötte a 13 éve futó műsort és készítőit.