Klock-Balog Péter: Szép feladat, hogy gyerekek nevelésében vállalunk szerepet

 

Bemutatkozik a M2 Gyerekcsatorna új műsorvezetője a hirado.hu-n.

– Az én történetem az M2-n talán jó példa arra, hogy érdemes igyekezni, folyamatosan tanulni, a tőlünk telhető legjobbat kihozni magunkból. És persze megragadni az alkalmat. 2019-ben kerültem az MTVA-hoz, kicsivel több, mint egy évig gyakornokoskodtam az M2 Gyerekcsatornánál. Apró adminisztratív feladatokon keresztül vezetett az út a kreatív, izgalmas feladatokig először mentorok támogatásával, majd önállóan.  Tavaly év eleje óta szerkesztőként készítek rovatokat a Hetedhét Kalandban, remélem kis nézőink örömére és okulására. Tavaly ősszel nyílt arra lehetőségem, hogy eldöntsem, állok-e egy újabb kihívás elébe, kipróbálnám-e magam műsorvezetőként. Gondolkodás nélkül igent mondtam, pedig világos volt számomra, hogy intenzív hetek, hónapok következnek. A műsorvezetést beszédórák, házon belüli képzések előzték meg a napi feladataimon túl. Nem bántam, mert egyrészt mindig az volt a vágyam, hogy a képernyőre kerüljek, másrészt én abban hiszek, hogy gyakorlat közben tanulhatunk a legintenzívebben – kezdte a hirado.hu-nak Klock-Balog Péter az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét Kaland gyerekműsorának új műsorvezetője.

Klock-Balog Péter Fotó: Zih Zsolt / MTVA

Megtalálom a közös hangot a gyerekekkel

– A felkészülési időszak ellenére sokat kell még tanulnom, de a még fejlesztendő készségek ellenére belevágtam, mert ez egy fontos feladat. Általában jól megtalálom a közös hangot a gyerekekkel, ezért bízom abban is, hogy szerethetőnek tartanak majd. Az a célom, hogy önazonosan vállaljam magam, azt üzenve a tévéző srácoknak, hogy legyünk jóban magunkkal, nyitottak a világra, örüljünk bátran és keményen dolgozzunk annak elérésén, ami igazán fontos számukra. Ha nehézséget kéne kiemelnem a közelmúlt munkáiból, akkor az az, hogy míg régebben a rádióban csak a hangra koncentráltunk, most összetettebb munkafolyamatokban dolgozom, hiszen a TV hang és kép együtt. Ezt bonyolítja tovább, hogy gyerekeknek készítünk tartalmat, így a nyelvezet, a dramaturgia, a lelemény, a tempó, a képi kifejezésmód, a produkciós érték, a zenei üzenet mind-mind kifejezetten a kis nézők igényére szabott. A műsorvezetés közben is sokkal több dologra kell figyelni – mondta Péter, aki átérzi annak a felelősségét, hogy a műsor kifejezetten gyerekeknek készül.

Gyerekekhez szólni remek feladat és egyben komoly felelősség

– Ez a gondolat pozitív nyomást helyez az emberre, de én ezt élvezem, mert mindig is volt egy kis pedagógusi vénám. Kifejezetten izgalmas és szép feladatnak tartom, hogy fiatal gyerekek edukációjában vállalunk szerepet, ezzel együtt pedig felelősséget is, hogy milyen értékrendet sajátítanak el. Első belépőkhöz szólunk és a dolgunk az, hogy felelős médiafogyasztókká válhassanak a későbbiekben.  A kihívásoktól elememben vagyok. Ez a megmérettetés pedig különösen tetszik. A legtöbben nem is gondolnák, hogy egy ember életében mekkora szerepet játszik az, hogy mit nézett kiskorában. Ha visszaemlékezem, egyértelmű, hogy rám is óriási hatással voltak azok a tartalmak, amiket már négy évesen fogyasztottam. A húszas éveim elején járok, ezét szerencsére nem kell olyan sokat visszaugranom az időben, a gyerekkoromnak szinte minden percére emlékszem. Úgy gondolom, hogy ez is fontos szempont annak, aki gyerekeknek akar műsort készíteni – tette hozzá Péter, aki azt is elárulta, hogy rengeteg levelet kapnak a nézőktől, ez ma már leginkább emailt jelent.

Kifejezetten népszerű az Irka-firka, a Kézműves, a Telepoci és a Gyúrj ma! rovat. Ezekben olyan praktikák hangzanak el, amiket bárki meg tud csinálni otthon.

– Rengetegen el is készítik a rajzokat vagy a kézműves alkotásokat, majd lefotózzák és elküldik nekünk. A legjobbakat az adásban is be szoktuk mutatni – tette hozzá az M2 Gyerekcsatorna műsorvezetője.

A szülők sem fognak unatkozni

Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap tíz percben, az M2 gyerekcsatornán 16 órakor (ismétlés 19:59).

A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek hétfőtől péntekig, délutánonként. A tartalmak elérhetőek az online térben is, az M2 Gyerekcsatorna Youtube és Facebook oldalán.