×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem indít eljárást a közmédia ellen az NMHH

 

Hatáskör hiányában nem indít eljárást a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a közszolgálati médiaszolgáltató hírszerkesztési gyakorlata ügyében a hozzá beérkezett bejelentések nyomán.

Az NMHH Kommunikációs Igazgatóságának keddi közleménye szerint a grémium heti ülésén megállapította, nem merült fel a hatóság hatáskörébe tartozó rendelkezés megsértése, így a médiatanács nem indított eljárást a szolgáltatóval szemben.

A testület megjegyezte, hogy a médiaszolgáltatók a médiaszabályozás alkalmazásakor kizárólag az általuk közzétett tartalom kapcsán vonhatók felelősségre; a műsorkészítés során elkövetett esetleges jogsértéseikre a médiaigazgatási jogszabályok nem terjednek ki.

Emellett a médiatörvény kiemeli a szerkesztői szabadság elvét, miszerint a médiaszolgáltatók szabadon határozzák meg, hogy milyen elvek mentén, milyen szempontokat figyelembe véve állítják össze műsoraikat, és azt, hogy miről számolnak be, a témákat milyen szempontból és milyen mélységben érintik

– tették hozzá.

Közölték azt is, hogy a bejelentők a közszolgálati médiaszolgáltatás alapvető elveinek megsértésére is hivatkoztak, ezek az alapelvek azonban a médiatörvényben található olyan általános, deklaratív jellegű rendelkezések, amelyek nem szerepelnek konkrét tényállásokban, ezért hatásköri szabályok hiányában érvényesülésüket nem vizsgálhatja a médiatanács.

A testület ugyancsak nem ellenőrizheti a közszolgálati kódex szabályainak érvényesülését sem, ezeket ugyanis a Közszolgálati Testület felügyeli – hívták fel a figyelmet.

Bár a bejelentések kifogásolták a kiegyensúlyozott tájékoztatás hiányát is, a médiaszabályozás alapján a testület ezt kizárólag kérelemre és csak konkrét tartalom esetében vizsgálhatja.

Ilyen kifogást először a médiaszolgáltatónál kell jelezni a műsorszám sugárzásától számított 72 órán belül, és meg kell határozni a kifogásolt tájékoztatástól érdemben eltérő, hiányolt álláspontot.

Az NMHH-hoz érkezett beadványok egy része azonban nem jelölt meg konkrét műsort, a többiben szereplő két említett műsorszám pedig a bejelentés benyújtása előtt több hónappal került adásba, így a vizsgálathoz a médiatörvényben előírt speciális feltételek nem teljesültek – olvasható az NMHH közleményében.

A címlapfotó illusztráció.