Új csatornaigazgatója lett az M5-nek

 

Bán János író, újságíró lett az M5 kulturális csatorna igazgatója. Az új vezető az eddiginél is színesebb kínálatot ígér.

Az M5 új csatornaigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában arról beszélt, a nemzeti hagyományok ápolásában mindenképp szeretne előrébb lépni. Hangsúlyozta, korrekt, érdemi vitákra nagy szükség van, ahogy kritikákra is. Cél, hogy hangozzanak el vélemények, és közeledjenek az álláspontok.

Identitásunk, a történelmi múltunk megismertetése, a vitás kérdésekről való diskurzus megismerése fontos – mondta.

Hozzátette, ehhez azonban meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek alkalmasak arra, hogy a fiatalok egy kicsit jobban érdeklődjenek, és egy kicsit teljesebb, színesebb képet tudjanak kapni a magyar történelemről.

Az M5 helytállt az elmúlt időszakban – jelentette ki az MTVA vezérigazgatója. Papp Dániel hangsúlyozta: jó ötlet volt felvállalni, hogy televízióra is kell oktatási tartalom és látszódott, hogy ez hasznos mindenki számára.

Most már nemcsak felületet szeretnénk adni a kultúrának, hanem aktív alakítóivá szeretnénk válni, pontosan olyan szempontok alapján, mint a nemzeti kultúra” – mondta. Hozzátette, „szeretnénk bemutatni, hogy igenis vannak viták. Ezeket a vitákat pedig nemcsak be kell mutatni, hanem generálni is kell”.