×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Örkény István életműve és Szentpétervár az első világháborúban az M5 pénteki oktatási sávjában

 

Örkény István Kossuth-díjas író (Fotó: MTI/Vahl Ottó)

Pénteken 8 órakor kezdődik az Alsós – Sulikalandok című műsor, melyben az elsősök összefoglalják az ABC betűit, a másodikosok pedig az ly és a j helyes használatát gyakorolják.

Felsős című műsor 8 óra 30 perckor a nyolcadikos órával indul, az adásban biológiából a feltétlen és a feltételes reflexeken keresztül ismét a központi idegrendszerrel ismerkednek a diákok, majd földrajzból Magyarország népességének vizsgálatát, történelemből pedig a Szovjetunió felbomlásának körülményeinek elemzését folytatják. Ezután a nyolcadikosok Örkény István, a groteszk humor halhatatlan szerzőjének életművét járják körül. Történelemből a 7. osztályosok Varga Szabolcs történész segítségével megtudhatják, hogy milyen szerepet játszott Szentpétervár az első világháborúban. A nyolcadikosok fizikából a mozgási indukcióról és a váltakozó feszültség létrehozásáról tanulhatnak, majd az erkölcstan órán Kocsis Zsófiával és Komlóczi Zoltánnal életünk lezárult fejezeteiről és a további útra magunkkal vitt tapasztalatokról beszélgetnek.

11 órától pedig az évzáró osztályfőnöki órán Bartók és Kodály búcsúzó kórusairól és a búcsú művészetekre gyakorolt hatásáról tudhatnak meg többet.
11 óra 30 perctől a szokott módon a nyelvtanuláshoz nyújt segítséget a csatorna, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg oroszul.
A Mindenki Akadémiája 12 óra 30 perctől látható, pénteken Hanga Zoltán tart előadást „Állatkertek feladata a fajmentési programokban és a természetvédelemben” címmel. A műsort este 20 órától megismételi az M5.

14 óra 45 perckor kerül adásba a Mozogj otthon! az M5 csatornán, amiben hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget. Fiatal felnőttek, idősebbek, és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól.
Az Alsós – Sulikalandok és a Felsős aznapi adásait 15 órától ismételi meg az M5.

A címlapfotó illusztráció.