Semmelweis Ignácról és a nyelvjárásokról is szó lesz az M5 szerdai oktatási programjában

 

Semmelweis Ignácról és a nyelvjárásokról is szó esik az M5 szerdai oktatási programjában, amellyel a csatorna az otthon tanuló diákoknak igyekszik segíteni - közölte az MTVA sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint szerda reggel 8 órakor kezdődik az Alsós – Sulikalandok című műsor, amelyben a harmadikosok a mondatfajtákról tanulhatnak, a negyedikesek pedig az átlagszámítást gyakorolhatják.

A Felsős című műsort ezúttal a 6-8. évfolyamon tanulók figyelmébe ajánlják. 8.30-kor nyolcadikos kémiával kezdenek, a földkéreg legfontosabb anyagairól Márk László biokémikus beszél a nézőknek. Nyelvtanból a Magyarországon fellelhető nyelvjárásokról, a tájnyelvi elemekről, a jellegzetes szóhasználatokról tudhatnak meg többet a hetedikesek. Történelemből, tudománytörténetből Edward Jenner, Louis Pasteur és Semmelweis Ignác munkásságáról tanulhatnak a 7. osztályos diákok. Matematikából a közös többszörös és a közös osztó lesz a téma, majd a népi hangszerekkel ismerkedhetnek meg a hatodikosok. Ezt követően Kéri Nagy Éva mesél védőnői hivatásáról a nyolcadikosoknak, utána pedig az állampolgári ismeretek keretében a királyság és a köztársaság intézményével foglalkoznak – írták.

Hozzátették: 11.30-tól a megszokott módon a nyelvtanuláshoz nyújtanak segítséget, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg olaszul.

Érettségi című műsorunk 12.30-kor kezdődik, magyarórán a nyelvi jelekkel foglalkozunk. Matematikából az algebrai sorozatunk harmadik részében az alábbi témákat érintjük: elsőfokú és abszolútértékes egyenletek, egyenlőtlenségek, egyenletrendszerek, ehhez kapcsolódó szöveges feladatok. Biológiából az érzékelésről és az érzékszervekről lesz szó, informatikaórán a prezentációkészítés témakörét zárjuk le, történelemből pedig bemutatjuk a zsidó vallás főbb jellemzőit.

Ismertették, hogy 14.45-kor kerül adásba a Mozogj otthon!, amelyben hivatásos gyógytornászok tízperces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget. Fiatal felnőttek, idősebbek és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól.

A Mindenki Akadémiája éjféltől látható, szerdán Werner Norbert tart előadást Óriási fekete lyukak és egy darabokra hullott műhold története címmel. Az adást reggel 7.30-tól megismétlik – olvasható a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.