×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Vasárnap mutatja be a Don Juan kopaszodik című filmet a Duna Televízió

 

A tévéfilm egy vígjátéki elemekkel átszőtt dráma a szerelemről, a hűtlenségről és a megbocsátásról Herczeg Ferenc (1863-1954) író novellái alapján.

A történet az 1930-as évek Magyarországán játszódik. Farkas Zoltán (Mészáros Zoltán alakításában, akire az Angyalbőrben című sorozat ifjú Urbán hadnagyaként emlékezhetnek a nézők) nála nyolc évvel fiatalabb felesége, Éva (Gubás Gabriella) mellett korosodó pesti Don Juanként éli életét. Válás előtt állnak, melynek oka a kihűlt szerelem mellett Zoltán alig leplezett nőügyei. A pár egy húsvéti hétvégére Zoltán nővérének meghívására a férfi szülőfalujába utazik. Itt Zoltánnak pár nap alatt felborul az élete.

Dombrovszky Linda, a film rendezője az MTI-nek elmondta, hogy a történet alapkérdései időtlenek, a film fontos párkapcsolati kérdéseket feszeget, valamint bepillantást enged a korabeli Magyarország polgárságának életébe. Bár a történet a mában is játszódhatna, mégis megmaradtak az 1930-as éveknél: „a filmnek így van egy békebeli bája, miközben a lelkekben magánéleti-párkapcsolati válságok dúlnak” – fogalmazott a rendező.

A történet kiindulópontja, hogy a férfi megcsalja feleségét, de szép lassan kiderül, hogy minden kétoldalú, a Don Juanok pedig bizony megöregszenek. „A film konklúziója is az, ami visszatérő gondolat a filmjeimben, egyébként Pilinszky Jánostól származik: meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami már a miénk – azaz otthon, a már meglévő dolgainkban, kapcsolatainkban is megtalálhatjuk a szépséget és a boldogságot”.

A forgatókönyvet Somogyi György már 2012-ben megírta, ő a forgatókönyv fejlesztésében rendezőként vett részt, de akkor nem nyertek rá támogatást, fiókba került a filmterv. Legutóbbi munkája, első tévéfilmje is irodalmi adaptáció volt, Szabó Magda Pilátus című regényét dolgozta fel Somogyi György és Szélesi Sándor forgatókönyve alapján.

A Don Juan kopaszodik esetében Herczeg Ferencnek az Emberek, urak és nagyurak című kötetéből választottak ki több mint tíz novellát, köztük a címadó írást is. A film valójában egy novellafüzér összeszerkesztéséből állt össze, amelyet kreatív módon egészítettek ki, szabadon adaptáltak, ezért a film sok helyen eltér az írott anyagtól.

A rendező szerint nagyon szórakoztatóak Herczeg Ferenc novellái, kicsit meseszerűek és vígjátéki jellegűek. „Herczeg Ferenc amiatt is tűnt fel nekünk, mert itthon csak színházakban játszották, miközben külföldön népszerű volt, több írását is megfilmesítették”.

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciójában Mészáros Zoltán és Gubás Gabriella mellett a további szerepeket többek között Kovács Tamás, Tóth Ildikó, Mertz Tibor, Györgyi Anna, Epres Attila, Takátsy Péter és Létay Dóra alakítják.

A film producere Kálomista Gábor, Line producere Helmeczy Dorottya, operatőre Hartung Dávid, vágója Pap Levente, díszlettervezője Klímó Péter, zeneszerzője Bolcsó Bálnt, jelmeztervezője Breckl János, hangmérnöke Dévényi Tamás és Juhos Gábor. A filmet beválogatták a Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol több magyar film szerepelt már az előző években, mint például az Örök tél, a Félvilág vagy A berni követ.

A Duna Televízió nézői vasárnap este 21 óra 20 perctől láthatják a Don Juan kopaszodik című tévéfilmet.