Gesztesi Károlyon viccelődtek az RTL II-n

 

Sok néző felháborodott az RTL II egyik hétfői műsora miatt, amelyben Gesztesi Károlyon viccelődtek. Két nappal a színművész tragikus halála után a csatorna egy olyan, több éve készült műsort ismételt meg, amelyben egy humorista a színész szenvedélybetegségén élcelődött. Az ügyben az M1 Híradója megkereste az RTL Klubot. A televízió válaszul egy korábbi közleményét küldte el, amelyben annyit közöltek, hogy fatális véletlen történt, ezért elnézést kérnek – hangzott el az M1 Híradójában.

Halála után viccelődtek Gesztesi Károlyon az RTL II-n – írta a Bors. A lapnak több olvasó is felháborodva jelezte, hogy hétfőn este a Showder Klub egyik régi epizódjának ismétlésében a színművész szenvedélybetegségén viccelődött a humorista. Egészen pontosan az ittasan vezető hírességeket figurázta ki, köztük Gesztesi Károlyt.

Az 56 éves színművész szombaton éppen vezetés közben lett rosszul. Annyi ereje még volt, hogy autójával félre álljon, és hívja a mentőket. 50 percen keresztül próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, színházi szerepei mellett pedig olyan filmekben játszott, mint a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem vagy a Valami Amerika.

A Bors weboldalán a tragédia napján jelent meg egy interjú Gesztesi Károllyal, amelyben arról beszélt, három hét szabadságra megy, hogy kipihenje az elmúlt évet, és feltöltődjön. Hitéről és kitartásáról beszélt, és tele volt tervekkel. Szombat délután azonban szívinfarktust kapott.

Az RTL II két nappal a tragédia után, hétfő este ismételte a Showder Klub egy 2016-os adását, amelyben Gesztesi Károly szenvedélybetegségén poénkodott a stand upos előadó. Az eseten többen felháborodtak, volt, aki úgy gondolta ki kellett volna vágni azt a részt az adásból. Mások szerint ízléstelen és felfoghatatlan, hogy az RTL ilyesmivel viccelődik.

Az M1 kérdéseire a RTL Klub csak egy korábbi közleményét küldte el, amelyben az állt: fatális véletlen történt, amiért elnézést kérnek.