Senki sincs egyedül – Szenteste a Kossuth Rádióval

 

Négyórás élő műsorral jelentkezik szenteste a Kossuth Rádió. A Senki sincs egyedül című program este nyolctól éjfélig várja azokat a hallgatókat, akik az ünnepen szeretnének egy szélesebb közösséghez kapcsolódni.

A műsorvezetők és a szerkesztők órás váltásokban tervezik a programot, és nemcsak azokat várják, akik egyedül töltik a szeretet ünnepét, vagy éppen dolgoznak, hanem mindenkit, aki a családi együttléttel össze tudja kapcsolni a rádióhallgatást – írja sajtóközleményében a Kossuth Rádió.

A teljes műsor alatt várjuk hallgatóink telefonhívásait. Kíváncsiak vagyunk a karácsonyi történeteikre, az ünnepekhez fűződő emlékekre. Utánajárunk, hogy miként ünneplik a Kárpát-medencében a karácsonyt, telefonon kapcsolunk majd határon túli zenekarokat és néptáncegyütteseket is. Természetesen karácsonyi versekkel is készülünk” – mondta Deák Dóra műsorvezető, aki Gózon Ákossal este 9-től 10-ig várja a hallgatókat.

Az interaktív műsor vendégei és műsorvezetői a karácsonyi témák mellett foglalkoznak majd a 30 évvel ezelőtti temesvári forradalommal, a 2020-ra meghirdetett nemzeti összetartozás évével, valamint a világban tapasztalható keresztényüldözés témájával is. A mikrofon előtt a Völgyi-Tóth Zsuzsa–Farkas István Zoltán, Deák Dóra–Gózon Ákos, Pintér Edina–Szilágyi Árpád és Horváth Katalin–Visy László műsorvezető párosok szórakoztatják majd a hallgatókat.

A címlapfotó illusztráció.