Leslie Mandokival látható interjú az M5 csatornán hétfőn

 

Leslie Mandoki pályájának indulásáról, új lemezéről, valamint közéleti, politikai témákról is beszél az M5-ön.

(Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A csaknem egyórás interjúban a világhírű zenész, zenei rendező visszaemlékezik pályájának kezdeti időszakára, arra, hogy 1975-ben hogyan emigrált Magyarországról, majd hogyan állt talpra az akkori Nyugat-Németországban, és felidézi azt is, hogy ezt követően milyen sikerek érték a világban” – mondta el Hartyányi Balázs, a csatorna kiemelt szerkesztője.

A beszélgetésben olyan témák is szóba kerülnek, hogy mit jelentett a ma is Németországban élő zenésznek a berlini fal és annak leomlása, valamint beszélt saját hitvallásáról is, amely szerint a művésznek az a feladata, hogy tüske legyen a világ körme alatt.

Hartyányi Balázs elmondta, hogy emellett a műsorban szóba kerül Leslie Mandoki legújabb, idén októberben megjelent lemeze is, amelyen Bartók-művek átdolgozásai is szerepelnek. Ennek kapcsán olyan érdekes témákat is érint, hogy az albumon közreműködő világsztároknak – mások mellett a gitáros Al Di Meolának, a billentyűs Cory Henrynek, a fuvolás Ian Andersonnak, a trombitás Randy Breckernek és az énekesek közül Bobby Kimballnak (ex-Toto), Chris Thompsonnak (Manfred Mann’s Earth Band) – mit jelent Bartók zenéje.

A vezető szerkesztő hozzátette: az Ez itt a kérdés című műsorban a nemzetközi hírű zenész, zenei rendező politikai, közéleti kérdésekről is beszél, az interjúban elmondja véleményét a magyarországi közállapotokról, valamint az Európában zajló folyamatokról is.

A Leslie Mandokival készített interjút hétfőn 21 órától láthatják a nézők az M5 kulturális csatornán. A portrébeszélgetést követően az M5 kulturális csatornán lesz a magyarországi premierje a Németországban néhány hete bemutatott Hungarian Pictures című filmnek, amely Leslie Mandoki és zenésztársai főszereplésével készült.