Öt bérlettel készül a Magyar Rádió Művészeti Együttese az idei évadra

 

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a 2018/19-es évadban minden korábbinál gazdagabb és változatosabb kínálattal várják közönségüket. Az érdeklődők több mint 300 év zenei örökségéből válogathatnak majd – hangzott el az M1 Híradójából.

Bérleteik különböző korszakok és műfajok köré épülnek, ezzel azt remélik, hogy minden zenebarát megtalálja a neki tetsző kínálatot. Az öt bérletben több mint 500 művész áll dobogóra, köztük mintegy 50 énekes szólista.

Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója a bérletbemutatón azt mondta, a rádió zenei együttesei pozitív és építkező korszak elején vannak, a következő évad pedig szakmailag és tartalmában is gazdag és előremutató lesz. Hozzátette, hogy az MTVA továbbra is stabilan és megkérdőjelezhetetlenül kiáll a zenei együttesek fenntartása mellett. A fenntartáson túl azt szeretnék, hogy a művészeti együttesek a közmédia ékkövei legyenek, erre – mint fogalmazott – a szakmai apparátus, a menedzsment és a kollégák szaktudása garancia is.

A Jubileumi bérlet mindhárom együttes – az énekkar, a gyermekkar és a szimfonikus zenekar – közreműködésével grandiózus művekkel, 150-350 fős előadó-apparátusokkal várja az érdeklődőket. A zenekar alapításának 75. évfordulója alkalmából műsorra kerül Berlioz monumentális Te Deuma, valamint elhangzanak Berlioz, Liszt, Muszorgszkij, Mahler és Rahmanyinov nagyszabású oratorikus művei is a Müpában.

A Dohnányi-bérletben Purcell, Britten, Haydn, Piazzolla, Glinka és Verdi művei szólalnak meg mások mellett Emma Kirkby, Perényi Miklós, Jean-Efflam Bavouzet, Carlo Montanaro, Howard Williams és Sesto Quatrini közreműködésével a Zeneakadémián.

Vásáry Tamás Beethoven-sorozata második évadához érkezik, a szimfóniák sora a 2., 4., 5. és 9. szimfóniával válik teljessé. A három évadra tervezett 12 estés koncertsorozatban Vásáry Tamás vezényletével Beethoven összes jelentős zenekari műve elhangzik a Zeneakadémián.

Folytatódik az Anno Sacri-sorozat Buxtehude, Bach, Schütz és Telemann kantátáival a Mátyás-templomban. A Magyar Rádió Gyermekkórusának közreműködése felidézi a német barokk protestáns szertartások hangulatát, amikor a magas szólamokat fiú énekesek adták elő.


A Magyar Rádió Művészeti Együttesei 2018/19-es évadának sajtótájékoztatója

A Magyar Rádió Énekkarának Sapszon bérlete tematikusan szerkesztett műsorokat kínál a 16. századi angol egyházzenétől a 21. századi magyar kompozíciókig. Szeptemberben a Szent Anna-templomban Pad Zoltán, októberben a Mátyás-templomban Henri Chalet, márciusban a Pesti Vigadóban ismét Pad Zoltán, majd áprilisban a Mátyás-templomban Paul Hillier vezényletével adnak műsort.

A bérleteket május 10-ig jelentős kedvezménnyel árusítják, és a törzsvásárlóknak kiemelt engedményt adnak.