Esztergályos Cecília: Az Úristen tud mindent, és amit megérdemlek, azt meg is kapom tőle

 

A járvány után teljes erőbedobással dolgozik Esztergályos Cecília Kossuth-díjas színésznő. Hat darabot próbál, többi között a Császármorzsát az Újszínházban. Ráadásul abban reménykedik, hogy ősszel még ennél is sokszorta több munkája lesz. A 78 éves művésznő több mint fél év után áll újra színpadra, lendületét pedig fiatal kollégái is megirigyelhetik.

Ha a szerep adja, akkor természetes, hogy az ember maximálisan mindent belead, és azt játssza el, amit kell. Azért színész valaki, hogy azt játssza el, ami meg van írva, ha a szereplő, amit meg kell formálnia egy életerős, energiával teli házmesterné, akkor úgy kell játszani, hogy az hiteles is legyen, és a néző elhiggye, hogy tényleg egy életerős karaktert lát a színpadon” – mondta Esztergályos Cecília Kossuth-díjas színésznő a Kossuth Rádió Kalendárium című műsorában.

Hozzátette, jelenleg a Császármorzsán kívül még további hat darabban játszik, viszont a pandémia előtt összesen 13 darabban öt különböző színházban szerepelt. Bízik abban, hogy a színházak újranyitásával ismét teljes erőbedobással dolgozhat, egyszerre akár sokkal több darabban is.

A koronavírus idején megpróbált csak

olyan tevékenységeket végezni, amelyek igazán érdekelték, amelyek igazi örömöt jelentettek számára. Ő például fest és kerámiákat készít. Hozzátette, hitvallása szerint csak azt szabad csinálni, amit élvez is az ember.

Kitért arra is, hogy amikor fiatal kollégákkal játszik egy darabban, sokszor szokott tanácsokat adni nekik, és ha látja, hogy meg is fogadják a tanácsot, onnantól kezdve sokkal szívesebben segít nekik. Ha pedig úgy érzi, nem fogadták meg a tanácsát, akkor többé nem is próbálkozik. Nem azért, mert megsértődik, hanem azért, mert ő is volt fiatal, ő is kapott tanácsokat, amelyek néha rosszul estek és nem fogadta meg. Tanult a fiatalkori tapasztalatiból.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Elmondta azt is, hogy

nem szeret tervezni, nem szeret a jövőről beszélni. Véleménye szerint hagyni kell, hogy az események történjenek úgy, ahogy meg vannak írva.

Lehet, hogy ebben az életemben már nem férnek bele azok a dolgok, amiket én szeretnék, sőt lehet, hogy nem is helyes, nem is nekem való, amit szeretnék. Az Úristen tud mindent, és amit megérdemlek, azt meg is kapom tőle. Én ebben hiszek” – zárta gondolatait a színésznő.