A fekete kakas kukorékol a színpadon a Déryné Program országjárásában

 

A fekete kakas című előadással indul újra a Déryné Program Országjárás nevű alprogramja; az első állomás május 14-én Kincsesbánya lesz, ahol Fabók Mancsi Bábszínháza produkcióját láthatja a közönség.

A jelenleg 507 regisztrált befogadóhelyet és 54 produkciót tömörítő Országjárás alprogram idei évre megszervezett 208 előadásából májusban 17 valósulhat meg – olvasható a Déryné Program szervezőinek MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Fabók Mariann, a Fabók Mancsi Bábszínháza alapítója a kényszerű leállás utáni újrakezdésről elmondta:


az előadásokat fel kell újítani, rengeteg dolguk van és reméli, hogy sikerül ugyanonnan folytatni a munkát, ahol abbahagyták.

Elmondta, hogy tavaly a Déryné Programban két előadást vittek Kincsesbányára: A halhatatlanság országa és Azért a kis bolondságért... címmel. A héten Mikszáth Kálmán A fekete kakas című novellájából készült előadásukkal látogatnak el a településre.

Az Országjárás alprogramban jelenleg csaknem 700 előadást szerveznek, azzal a céllal, hogy színvonalas színházi produkciókat juttassanak el a legkisebb falvaktól egészen a nagyvárosokig.

Májusban többek között az Esztergomi Várszínház, a Hevesi Sándor Színház, a Turay Ida Színház, a Magyarock Dalszínház, a Klebersberg Kulturkúria, a Zenthe Ferenc Színház és a Szegedi Pinceszínház előadásait láthatja a közönség a programban.

A kincsesbányai nézők mellett Kőszeg, Nádasd, Kiscsősz, Mezőkovácsháza, Molnaszecsőd, Tamási, Zalaszentgrót, Nagykanizsa, Vasvár, Csehimindszent, Lepsény, Iregszemcse, Uzsa és Békéscsaba közönsége láthatja a produkciókat.

Címlapfotó: Facebook.com/Déryné Program